Már 8 millió közelében a netelőfizetések

Szerző: Zsubori Ervin
Dátum: 2016. január 8.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Négy év alatt megduplázódott a magyarországi internet-előfizetések száma, s a tavalyi III. negyedév végére megközelítette a 8 milliót. Ezek kétharmada mobilnetre szól. Az InfoTandem infografikája.


A hazai internet-előfizetések száma az elmúlt fél évtizedben töretlenül, egyenletes ütemben növekszik. Míg 2011. III. negyedévének végén kereken 4 millió szerződést regisztráltak, addig – évente nagyjából egy-egy milliót emelkedve – 2015. azonos időszakára már 7,9 millió előfizetés szerepel a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásaiban. Ez az egy évvel korábbit 12 százalékkal haladja meg. A piac meglehetősen koncentrált, a kontraktusok túlnyomó többsége, 95 százaléka 10 szolgáltatóhoz köthető. A szereplők közül tartósan azok tudnak felszínen maradni, amelyek gyorsan és rugalmasan alkalmazkodnak a technológiai változásokhoz, és nem utolsósorban bírják az erős árversenyt. 

Utóbbinak is köszönhető, hogy a jó ideig drágának számító mobilinternet egyre inkább megfizethetővé válik széles fogyasztói rétegek számára, így részaránya stabilan bővül, s immár az összes előfizetés kétharmadát adja. A vezetékes technológiák közül a kábelhálózatos előfizetések száma 16 százalékot tesz ki, míg az xDSL megoldások 10 százalékot hasítanak ki a piacból. Mindazonáltal a letöltéseket tekintve továbbra is toronymagasan a vezetékes technológiák vezetnek: a tavalyi III. negyedévben esetükben 280 ezer terabyte volt a letöltési forgalom, szemben a mobilinternet 11,2 ezer terabyte-os adatforgalmával. 

Az előbbi tételnél 33 százalékos, míg az utóbbinál 38 százalékos bővülést mértek egy év távlatában. (A vezetékeseknél regisztrált 131 ezer terabyte-nyi feltöltési forgalom 7 százalékos növekedésnek felel meg.)

Az összes – négyötödrészben egyéni – előfizetés szűk egyharmada tartozik a ma már lassúnak számító 2 Mbit/s alatti garantált sávszélességi tartományba, további 27 százalék pedig a 2 és 10 Mbit/s közöttibe. A szerződések 43 százaléka tehát ezeknél jobb kondíciókat kínál, a kiemelkedően gyors sebességű – 30–100 Mbit/s-os, vagy ennél is pörgősebb – kapcsolatok pedig már 16 százalékkal részesednek. 

Az árverseny nyomán mérséklődő díjak, illetve a különféle akciós konstrukciók miatt a netszolgáltatásból származó árbevétel kevésbé dinamikusan bővült, mint az előfizetések száma, de a növekedés így is tisztesnek mondható. A szolgáltatók 2015. III. negyedévben 46 milliárd forintot kasszíroztak ebből, ami 7 százalékkal több az egy esztendővel korábbinál. A bevétel 40 százalékát a mobilnetes előfizetések termelték meg.


Kapcsolódó cikkek:


A wifi válik a legfőbb webes csatornává
2019. október 4.

Három év múlva a wifi lesz a legfőbb internetes csatorna, a Cisco előrejelzése szerint az internetes forgalom 59 százaléka ilyen hálózatokon keresztül zajlik majd.

Digitáliskompetencia-kutatás gyakorló jogászok körében – töltse ki kérdőívünket!
2019. szeptember 3.

Digitáliskompetencia-kutatás gyakorló jogászok körében – töltse ki kérdőívünket!

A technológia villámszerű fejlődése akaratunk ellenére beférkőzik életünk valamennyi apró szegletébe, s észrevétlenül alakítja át a mindennapok folyamatait. A „digitális forradalom” ujjlenyomata a különböző társadalomtudományok területén – így a jogon is – egyre hangsúlyosabban érzékelhető, elég csak az elektronikusan végezhető procedúrák (cégeljárás, távmeghallgatás a polgári és büntetőperekben), illetve a modernizáció következtében felszínre kerülő, új kérdéskörök (például a robotika, valamint a kibertér jogi értékelése) egyre növekvő volumenére gondolni.

KPMG: árad a tőke a fintech szektorba
2018. július 31.

Soha nem vonzott még annyi tőkét és befektetést a fintech szektor globálisan, mint 2018 első felében - derül ki a KPMG Pulse of Fintech jelentéséből. 875 tranzakcióról és 57,9 milliárd dollárnyi befektetői tőkéről beszélhetünk, többről, mint tavaly egész évben.

Idén legal technology díjjal bővül a Wolters Kluwer Jogászdíja!
2018. június 19.

Többször foglalkoztunk már azzal a megkerülhetetlen jelenséggel, hogy a technológiai innováció bizony utolérte a jogi szakmát is. A jogi innováció azonban már nemcsak a jövő zenéje: a jogi technológia területén megvalósított konkrét, kézzelfogható teljesítményt kell felmutatnia annak, aki a Wolters Kluwer Jogászdíj idén bevezetett legal technology kategóriájában szeretne pályázni.