Nem használják a felhőt a magyar cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felhő alapú távközlési szolgáltatások egyelőre nagyon kevéssé elterjedtek Magyarországon, az internetkapcsolattal rendelkező, legalább 10 fős cégek és intézmények mindössze 6 százaléka veszi igénybe ezeket – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) üzleti felhasználók körében végzett kutatásából.


Ez az arány a korábbi évhez képest nem változott és feltehetően a jövőben sem fog, a cégvezetők túlnyomó része számára ugyanis egyáltalán nem vonzó a megoldás a hatóság megállapítása szerint.

A Bellresearch kutatócég által készített, és az NMHH honlapján közzétett kutatás összefoglalója szerint egyre több szervezet lát viszont lehetőséget a közösségi oldalakon keresztüli kommunikációban. Igaz ugyan, hogy egyelőre jóval többnek van saját honlapja (72 százalék), mint közösségi profilja (24 százalék), amelynek viszont van, az jóval aktívabb a Facebookon, Iwiwen, Twitteren: míg a honlapot csak minden harmadik frissíti legalább hetente, addig a közösségi oldalon a szervezetek valamivel több mint fele posztol legalább heti egyszer.

A hatóság 2009 óta minden évben nagymintás országos felmérést készít a legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások, közintézmények és nonprofit szervezetek körében a távközlési szolgáltatások használatáról. A legfrissebb tanulmány szerint az előző évhez képest jelentősen megnőtt a távközlési szolgáltatásokra csomagban előfizetők aránya.

Az új Ptk.: amit egy munkajogásznak tudnia kell – szakmai előadássorozat

Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet! A teljes előadássorozat ára magában foglalja az áprilisban megjelenő új Kommentár a Munka törvénykönyvéhez című kiadványt.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és a teljes előadássorozatra jelentkezés itt

Mostanra a vállalkozások, közintézmények és nonprofit szervezetek fele csomagban vesz igénybe legalább két távközlési szolgáltatást. Leggyakrabban a helyhez kötött telefont és internetet (61 százalék), valamint a mobiltelefont és a számítógépen, tableten használható mobilinternetet (20 százalék) veszik igénybe csomagban. A legalább 250 főt foglalkoztató szervezeteknél jóval gyakoribb a mobilcsomag, a kisebb szervezeteknél pedig a vezetékes, míg a közösségi funkciót ellátó intézményeknél az átlagnál gyakoribb, hogy tévéelőfizetés is van a csomagban.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a helyhez kötött hang üzleti piaca folyamatosan csökken, ami elsősorban nem az előfizetések csökkenésének, hanem más kommunikációs csatornák (például mobiltelefon, email használat) erősödésének a következménye. A mobilhang üzleti piacának csökkenése viszont egyelőre megállt.

Az internetpiac sem zsugorodott 2013-ban, igaz, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem is növekedett. A helyhez kötött internet piacának csökkenését a számítógépen és tableten használt mobilinternet piacának növekedése még ellensúlyozni tudta 2013-ban is.

A hang- és internetpiacnál jóval kisebb az üzleti televíziós és adatkommunikációs piac, a közvetlenül előfizetők aránya mindössze 14 és 10 százalék. A teljes távközlési piac üzleti előfizetői része 2013-ban körülbelül 139 milliárd forint volt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.