Új mobilt vennének a legtöbben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarok kifejezetten vágynak az új technológiát megtestesítő termékekre – derül ki egy kutatásból.


A magyarok közül a legtöbben, 23 százaléknyian mobiltelefont akarnak venni a következő három hónapban, 14 százalékuk valamilyen takarító berendezést, 13 százalékuk pedig tévét; a döntő többség nem tervezi hitel felvételét a vásárláshoz – derül ki a Samsung Techonomic Index 2015 kutatásából.

A felmérés szerint Magyarországon minden háztartásban van legalább egy mobiltelefon, a háztartások 97 százalékában van számítógép vagy laptop, szintén 97 százalékában televízió, a családok 98, illetve 99 százalékánál pedig vannak konyhai és takarítóeszközök is. A táblagéppel rendelkező háztartások aránya megkétszereződött tavalyhoz képest, elérte a 48 százalékot.

Személyes anyagi helyzetük alakulását illetően a magyarok 28 százaléka javulást vár a következő 12 hónapban, 29 százaléka rosszabbodást, a válaszadók csaknem egyharmada pedig stagnálást jósol magának. A legpesszimistábbak aránya 9, míg a legoptimistábbaké 5 százalék.

A Samsung kutatásából kiderül az is, hogy a magyarok kifejezetten vágynak az új technológiát megtestesítő termékekre.

A vásárlók a legtöbb pénzt tévére, illetve számítógépre, laptopra szánják. Tévék esetében átlagosan 115 ezer forintot, számítógépek, laptopok esetében pedig átlag 114 ezer forintot terveznek költeni. Táblagépre átlagosan 67 ezer forintot, míg mobilra átlag 61 ezer forintot költenének.

A túlnyomó többség nem kíván hitelt felvenni, vásárlását meglévő megtakarításából, jövedelméből fedezné. A vásárlást hitelből tervezők aránya a tévék és a mobiltelefonok esetében magasabb az átlagnál, de ezeknél a termékeknél sem jellemző.

A Samsung Electronics azért indította a Samsung Techonomic Index kutatás-sorozatot, hogy felmérje, miként viszonyulnak az emberek a technológiához, hogyan változnak a vásárlói igények. Az átfogó kutatás részeként április 21. és május 18. között 18 ezer válaszadót kérdeztek meg online kérdőívben 18 európai országban, ebből ezret Magyarországon.


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.