Változatos témákat támogat az innovációs hivatal

Szerző: Ado Online
Dátum: 2018. június 1.
Rovat:

Új internetbiztonsági megoldásokat, méreganyagok közömbösítését, földrengésbiztos épülettervezési módszereket célzó, valamint a mesterséges intelligenciát, a fehérjetudományt és a lézertechnológiát érintő kutatások indulnak 10 új projekttel, amelyek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán összesen 5 milliárd forint támogatást nyertek – közölte a hivatal.


Az NKFIH pályázatán Magyarország legversenyképesebb kutatóműhelyei kaphattak támogatást a kiírásban szereplő öt tématerületen induló projektjeikhez, amelyek megvalósítására 48 hónap áll rendelkezésre. 

A Nemzeti kiválósági programnak köszönhetően a szegedi ELI lézeres kutatóközponthoz kapcsolódó, elsősorban kísérleti kutatásokra közel 900 millió forint támogatást nyertek, a mesterséges intelligencia kutatására létrejött konzorcium 990,27 millió forintot, a magyar társadalom biztonságát elősegítésére benyújtott pályázatok összesen több mint egy milliárd forintot kaptak. A Tiszta ivóvíz programhoz 995,22 millió forint, a fehérjetudomány és alkalmazásai nemzeti programhoz pedig 999,90 millió forinttal járult hozzá az NKFIH. 

Pálinkás József, az NKFIH elnöke – a közlemény szerint – az új pályázat eredményhirdetése kapcsán elmondta, hogy Magyarország kutatói számos területen a nemzetközi élvonalba tartoznak. A Nemzeti kiválósági program idei évi felhívása a felfedező kutatások társadalmi és gazdasági hasznosulását ösztönzi egy-egy olyan stratégiai területen, ahol a magyar kutatói kiválóság a legversenyképesebb lehet. Cél, hogy a nyertes pályázatok ipari projektek, informatikai fejlesztések és társadalmi programok indítását eredményezzék – tette hozzá.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2014 óta 16 tematikus programot finanszírozott, összesen mintegy 80 milliárd forint keretösszeggel, jelentős társadalmi, gazdasági, környezeti kihívásokhoz kapcsolódó olyan szakterületeken, mint például az agykutatás, a nukleáris energia, a kvantumtechnológia és az agrárinnováció.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


KPMG: árad a tőke a fintech szektorba
2018. július 31.

Soha nem vonzott még annyi tőkét és befektetést a fintech szektor globálisan, mint 2018 első felében - derül ki a KPMG Pulse of Fintech jelentéséből. 875 tranzakcióról és 57,9 milliárd dollárnyi befektetői tőkéről beszélhetünk, többről, mint tavaly egész évben.

Idén legal technology díjjal bővül a Wolters Kluwer Jogászdíja!
2018. június 19.

Többször foglalkoztunk már azzal a megkerülhetetlen jelenséggel, hogy a technológiai innováció bizony utolérte a jogi szakmát is. A jogi innováció azonban már nemcsak a jövő zenéje: a jogi technológia területén megvalósított konkrét, kézzelfogható teljesítményt kell felmutatnia annak, aki a Wolters Kluwer Jogászdíj idén bevezetett legal technology kategóriájában szeretne pályázni.

Global Legal Hackathon Magyarországon
2018. február 9.

A Wolters Kluwer Kft.-t választották a Global Legal Hackathon (Globális Jogi Hacker Maraton), 2018. február 23-25. között megrendezésre kerülő világméretű esemény magyarországi házigazdájának.

Jövőre jön a biometrikus vásárlás
2018. január 24.

A Mastercard 2019 áprilisától a világ több országában, közöttük Magyarországon is elérhetővé teszi a biometrikus, például arcfelismeréssel vagy ujjlenyomattal történő hitelesítést a bankkártyás vásárlásokhoz – közölte a cég szerdán.

Lemaradnak a cégek mobilbarát weboldal nélkül
2018. január 23.

A hazai kkv-k csupán fele aktív digitálisan. Mindössze minden második vállalkozásnak van saját honlapja, és közel minden harmadik cég marketing tevékenység nélkül próbál életben maradni – hangzott el a K&H és a Google Magyarország által közösen szervezett ingyenes, a mobile-first világ kihívásait és lehetőségeit fókuszba állító Google Digital Workshop eseményen. Az online jelenlét óriási lehetőségeket rejt a kkv-szektornak, ezért az idei teendők közé érdemes felvésni a digitális fejlődést és a mobilra optimalizált weboldal létrehozását is.