Webes világ: bírják az iramot a magyar cégek
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Dinamikus bővülés várható az online üzleti világban, legalábbis erre számítanak az RSM DTM felmérésében részt vett magyarországi cégek.
Komoly bővülésre számítanak a magyarországi cégek az online gazdaság terén a következő években, és igyekeznek lépést is tartani a fejlődés ütemével. A honlap ma már nélkülözhetetlen egy vállalat életében, a közösségi oldalak használatával viszont egyelőre inkább csak barátkoznak a cégek. A vállaltok 50 százaléka egyáltalán nincs jelen a közösségi felületeken, pedig azok tudatos használatával új ügyfelekre is szert tehetünk.
Az RSM DTM által végzett felmérésből az is kiderül: a zömében középvállalati körbe tartozó cégek szinte kivétel nélkül már legalább öt éve hasznosítják a web és honlap nyújtotta lehetőségeket üzletmenetük előmozdítására. Weboldallal a cégek 93 százaléka rendelkezik. Ezzel szemben a közösségi oldalakon – mint a Facebook, az iwiw vagy a Twitter – a magyarországi vállalatok fele van jelen, ők is inkább csak az utóbbi egy-két évben tették meg az online szociális hálók felé vezető lépéseket.
Nem meglepő, hogy a vállalkozások elkötelezettek az online jelenlét mellett. Várakozásuk szerint ugyanis öt éven belül bővülés következik be az online üzleti életben, a cégek fele egyenesen dinamikus növekedésre számít. Igaz, a válaszadók megítélése szerint egy éven belül csak szerény mértékű növekedés várható az online tevékenységben, és többen számítanak visszaesésre vagy stagnálásra, mint dinamikus növekedésre ilyen rövid időtávon.
Ami a nehézségeket illeti, az RSM DTM felmérésében részt vevő cégek mintegy kétharmada szerint a magyarországi szabályozás (törvények, rendeletek) inkább gátolja, mint segíti a vállalkozások online üzletfejlesztését. A legfőbb akadályok között a cégek fontos helyen említették az internethasználat alacsony arányát és az internetes ügyintézéssel kapcsolatos bizalmatlanságot, a feketegazdaság kiterjedtségét, az online tevékenység magas forrásigényét, az adóterheket, valamint a hatóságok nehézkes működését.
Saját felkészültségüket ugyanakkor jónak ítélik a vállalkozások e téren: mind a szervezeti struktúra, mind az alkalmazott technikai megoldások kifejezetten segítik a kitűzött üzleti célok megvalósítását a válaszadók szerint. Nem ritka ugyanakkor az, hogy a cégek az online üzletmenethez kapcsolódó tevékenység egy részét kiszervezik: ennek oka elsősorban a logisztikai és adózási szempontokban, valamint az adminisztrációs teher csökkentésére való törekvésben keresendő.
A bejegyzés szerzője Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.