Itt a csúcsidőszak a nyugdíjbiztosításoknál

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Az adójóváírás megszerzéséhez az idei évre szánt díjnak az év végéig be kell érkeznie a biztosítóhoz.

Az Union Biztosító becslése szerint az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma az idei év végére elérheti a 250 ezret, ez azt jelenti, hogy 2016 év végéhez képest harmadával többen vennék igénybe ezt a már közel négy éve elérhető termékkört - közölte a biztosítócég.

Tekintettel arra, hogy a 20 százalékos adójóváírást a tárgyévben történő befizetések után fizetik ki, a következő hetekben akár 15-20 ezer új szerződést is köthetnek.

Az Union Biztosító idén végzett egyik kutatása azt mutatta: a megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy a nyugdíja kevesebb mint felét teszi majd ki a fizetésének. Minden harmadik ember azt várja, hogy a megélhetése biztosítása érdekében nyugdíjasként is dolgoznia kell majd.

Az Union szakemberei kitértek arra: a statisztikák szerint a nyugdíjbiztosítások átlagos éves díja mintegy 220 ezer forint, ami  évi 44 ezer forint adójóváírásra jogosít. A nyugdíjbiztosítás után járó adókedvezmény maximális igénybevételéhez - ez évi 130 ezer forintot jelent - éves szinten 650 ezer forintos díjat, vagyis havonta átlagosan 54 ezer forintot kell fizetni. Ezt a mértéket azonban a statisztikák szerint az ilyen biztosítást kötőknek csupán néhány százaléka éri el. 

A  220 ezer forintos - vagyis havi mintegy 18 ezer forintos - díj is számottevő jövedelmet biztosíthat nyugdíjas korban, feltéve, hogy az ügyfél idejében kezdi a megtakarítást - mutat rá Bóna Katalin, az Union életbiztosítási ügyvezető igazgatója.  

Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója felhívta a figyelmet, hogy az adójóváírás megszerzéséhez az idei évre szánt díjnak az év végéig be kell érkeznie a biztosítóhoz. A jóváírás pedig még így sem automatikus, a vonatkozó évi szja-bevallásban be kell jelölni a 2017-es befizetés utáni adójóváírásra az igényt.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • aláírás

    Az adókedvezmény segíti a biztosítások számának növekedését.

  • Városháza - Szabadka

    A kötelező társadalombiztosítás kialakításában a baleset- és egészségbiztosítás rendszerének 1927-es kiterjesztése után a következő lépés az időskori ellátások biztosításának bevezetése volt. Erre 1928-ban került sor. Ezt követően megtorpanás volt a fejlődésben, aminek egyik oka a nagy gazdasági világválság volt, de minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy Bethlen István lemondását követő miniszterelnökök kevésbé karizmatikus politikusok voltak.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Országgyűlés, parlament, szavazás, képviselők

    Az elfogadott javaslatok változatlanul hagyták a büdzséterv 1,8 százalékos, GDP-arányos hiánycélját.

  • film

    A Filmalap kezdeményezésére a jelenlegi 25 százalékról 30 százalékra nőhet a filmszakmai közvetett támogatás, vagyis az elszámolható filmgyártási költségek utáni adókedvezmény mértéke.

  • nyaralás

    Nem a legjobb megoldás várni az ügyintézéssel, és a nyári magyarországi látogatáshoz kötni a külföldön élő, tartózkodó nyugdíjasok éves adategyeztetésének intézését, mert így már késedelembe esünk. Ha azonban mégis ez a megoldás, az egyeztetés ekkor is elvégezhető, ha nem éltünk korábban a postai úton lehetséges, tehát személyes magyarországi megjelenést nem igénylő ügyintézéssel.

  • benzin

    A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI.

  • építkezés

    Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit az áprilisi 14,2 százalékos növekedés után. Az év első öt hónapjában 16,9 százalékkal nőtt a termelés a tavalyi év azonos időszakához képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).