Milliárdos áfacsalást akadályozott meg a NAV
A megalakulása utáni első bevallásában egymilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) igényelt vissza egy debreceni cég, a NAV ellenőrzése megakadályozta a csalást.
A megalakulása utáni első bevallásában egymilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) igényelt vissza egy debreceni cég, a NAV ellenőrzése megakadályozta a csalást.
A külföldön kiállított áfamentes számlák után Magyarországon a taxis személyszállítóknak (is) meg kell fizetni az áfát, tehát valójában semmilyen kárt nem okozott a Bolt a magyar államkasszának – a Niveus Consulting Group véleménye a Bolt-ügyről.
Építési céghálónak álcázva, fiktív számlákkal csaltak el 800 millió forintnyi áfát egy Baja környékéről irányított bűnszövetség tagjai, akikre tíz helyszínen csaptak le a NAV munkatársai – közölte a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága.
Milliárdos áfacsalás miatt tartott összehangolt akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): hét embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük két embert őrizetbe vettek a nyomozók – közölte a hatóság csütörtökön. Több mint ötmillió forint értékű hamisított ruhákat és kiegészítőket találtak a NAV munkatársai egy kisbuszban az M7-es autópályán.
Az unióból beszerzett prémium kategóriás mobilokkal üzletelt az a bűnszervezet, amelyre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói csaptak le a közelmúltban: a nyomozók húsz embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat-felhasználás megalapozott gyanúja miatt.
Az adóhatóság a Google térképadatai és más adatbázisok felhasználásával megakadályozott egy 4,5 millió forint értékű jogosulatlan áfa-visszaigénylést – közölte a NAV.
Tavaly év végén hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az áfarésről szóló legújabb jelentését. Ez alapján a magyar adóbeszedés hatékonysága hatalmasat javult, a magyar áfarés ugyanis mindössze 5,1% lett. Ezzel az EU tagállamok közül Magyarország érte el a legjobb eredményt az áfacsalással szembeni küzdelemben. Ennek hátterét járjuk körül, kezdve onnan, hogy egyáltalán mi az áfarés, egészen odáig, hogy minek köszönhető ez az eredmény, illetve miért tekinthető rendkívül jó értéknek. Beszélgetőpartnerünk dr. Fischer Ádám, a Niveus jogi üzletágának vezetője.
Fiktív számlázási láncokkal kerülte el egy alapvető élelmiszerek értékesítésével foglalkozó bűnszervezet az áfafizetési kötelezettségét, amivel 4,5 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.
Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken a Facebook-oldalán. A szervezet győri vezetője a koronavírus-járvány idején azzal vált ismertté, hogy a jelenleg már lefoglalt luxusautóival kórházakba szállított maszkokat adományként.
A NAV több mint 100 millió forint adókülönbözetet állapított meg egy országos ralibajnokságon versenyautók felületét reklámozásra használó cégnél.
December 8-án hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az áfarésről* szóló legújabb jelentését, ami 2020-ig dolgozza fel az adatokat. Figyelemreméltó, hogy míg a tavalyi jelentésben a 2020-as becslés még 6,1%-os áfarést prognosztizált Magyarország esetén, a végső érték még ennél is egy nagyságrenddel jobb, 5,1% lett. Ezzel az EU tagállamok közül Magyarország érte el a legjobb eredményt az áfacsalással szembeni küzdelemben – derül ki a Niveus Consulting Group elemzéséből.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője.
Több mint másfél milliárd forint adót csal el egy biztonsági őröket foglalkoztató bűnszervezet, amely a gyanú szerint „számlagyárként” is működött – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
A költségvetésnek több mint négymilliárd forint kárt okozó, közösségi áfacsalásra szakosodott, mobiltelefonokkal kereskedő bűnszervezetet számolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy többnapos nemzetközi akció keretében – közölte a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.
Húsz gazdasági társaságot kiszolgáló számlagyárat működtető, a költségvetésnek 273 millió forint kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten.
Építőipari cégeknek gyártottak valótlan bizonylatokat; a kár kétmilliárd forint.
A nyugat-dunántúli számlagyár reklám- és marketingcégek hálójában tüntetett el 860 millió forint áfát – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség 74 ember ellen, akik egy 69 gazdasági társaságból álló céghálózattal több mint kétmilliárd vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás, zsarolás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek egy szolnoki férfi ellen, aki öt társával együtt az áfafizetés elkerülése érdekében számlagyárat működtetett. A bűnszervezet a költségvetést csaknem négyszázmillió forinttal károsította meg – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A NAV három akcióban számolt fel egy 140 cégből álló láncolatot, amely őrző-védő és takarítási szolgáltatások ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat. A költségvetésnek 2,2 milliárd forintos kárt okozó bűnszervezet 75 tagjával szemben javasol vádemelést a NAV.