Bejegyzések építőipar címkével

2023. október 16. Cégvilág

Jövőre jöhet el a mélypont az építőiparban

A magyar építőipar 2023-ban is drámai visszaesést él át, de mélypont 2024 lesz – ez derült ki az Újház Piramis Építőház által szervezett kerekasztal beszélgetésen Gödön, a cég új építőanyag- és barkácsáruházának megnyitóján. Az eseményen Juhász Attila ügyvezető igazgató Határ Renáta építésgazdaságért felelős helyettes államtitkárt és Koji Lászlót, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökét kérdezte a szektor helyzetéről.

2023. október 2. Cégvilág

Júliusban 559 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, júniushoz képest az export és az import volumene is csökkent

Júliusban a kivitel volumene 3,2 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 559 millió euró volt, az egyenleg 1,9 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn második becslése alapján.

2023. szeptember 27. Cégvilág

Stagnáló pályán: Az építőipar változásai 2023 augusztusig

Augusztusban az építőipari cégtrend hibernált állapotot mutatott. A szezonálisan jellemzően amúgy is alacsonyabb alapítási kedv tovább csökkent, a megszűnések viszont nőttek, amik így nem követték a szokásos szezonális trendet. Az új eljárásokon belül a felszámolások aránya meghaladta az 50%-ot, melyeknek egy jelentős része már nem a járványhoz köthető. Az augusztus tovább erősítette az építőipar változó tendenciáit.

2023. szeptember 15. Cégvilág

Júliusban bővült az építőipar

Az építőipar termelése 3,4 százalékkal nőtt júliusban, éves összevetésben; az év első hét hónapjában az építőipar 5,3 százalékkal zsugorodott. A rendelésállomány még ennél is jobban esett.

2023. szeptember 1. Cégvilág

A második negyedévben a gazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal elmaradt a 2022. második negyedévitől, csökkent az export is

A bruttó hazai termék (GDP) volumene Magyarországon 2023 második negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 2,3 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal mérséklődött – erősítette meg pénteken kiadott második becslésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).. 2023. júniusban a kivitel volumene 10 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 1,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszaki adatához viszonyítva. Az aktívum 1,6 milliárd euró volt, az egyenleg 2,0 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest.

2023. augusztus 9. Cégvilág

Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb, mint 2022 közepén volt

Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb lett 2023 első félévének végén a múlt év közepéhez viszonyítva; az idén kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022 első felében kötött szerződésekétől az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) adatai szerint. A szövetség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozza: az év második fele az erős piaci versenyről, a túlélési stratégiákról szól.

2023. április 17. Cégvilág

Megugrott a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon

Majdnem kétszer több felszámolási eljárás indult magyarországi székhelyű vállalatokkal szemben 2022-ben, mint egy évvel korábban – derül ki a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója, a Coface elemzéséből. Továbbra is az építőipar számít a legrizikósabb szektornak, a legstabilabb pedig az agrárium.

2023. január 16. Adó

Meglódult az építőipar novemberben

2022 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 7,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2022. augusztus 23. Adó

Építőipar az áfában: építőipari szolgáltatások fordított adózása

Cikkünkben a fordított adózás hatálya alá tartozó építőipari szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő feltételek, az adózási mechanizmus meghatározása során relevanciával bíró szempontok, valamint a gyakorlatban előforduló kérdések kerülnek ismertetésre. Az Áfa-kalauz írása.

2022. április 21. Munkaügyek

Nem enyhül a munkaerőhiány az építőiparban

Továbbra sem enyhül a munkaerőhiány az építőiparban, a  kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy fele szerint a rendelkezésre álló fizikai munkaerő mennyisége, képzettsége jelenti a legfőbb problémát – közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) csütörtökön a Construma építőipari szakkiállításon több mint 300 vállalkozás válasza alapján összeállított nem reprezentatív felmérésének megállapítását.

2022. március 16. Cégvilág

3,3 százalékkal nőtt az építőipar

Az építőipar termelése 3,3 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest, a decemberinél 6,3 százalékkal volt kisebb a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nehezebb év jöhet idén az építőparban
2022. február 25. Cégvilág

Nehezebb év jöhet idén az építőparban

Az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének elnöke szerint fantasztikus évet zárt tavaly az építőipar Magyarországon, az idei év azonban nehezebb lesz az állami és önkormányzati megrendelések csökkenése és az infláció miatt, amit csak tetéz az orosz-ukrán háború hatása.

2022. január 24. Cégvilág

5-6 százalékkal bővülhet idén az építőipar

Az építőipari cégek véleménye és a rendelésállomány alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2022-ben is az ágazat növekedésére számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz.

Nőtt az építőipar termelése
2022. január 14. Cégvilág

Nőtt az építőipar termelése

Novemberben 12,3 százalékkal nőtt az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest, az épületek építése 11,6 százalékkal, az egyéb építményeké 14,8 százalékkal bővült – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).