Régóta él II. András királyról az a kép, hogy gyenge kezű uralkodó volt, az Aranybullát kényszerűségből adta ki, országlása romlásba vitte a Magyarországot. Sőt, ez a katasztrofális működés előzménye és oka is volt a muhi csatában elszenvedett vereségnek. A történészeknek ma már egészen más a véleménye András három évtizedes uralkodásáról, ennek tulajdonképpen az ellenkezőjét bizonyítják.
Az Aranybulla kiadása nem volt előzmények nélküli. Különösen fontosak ebből a szempontból a III. Béla és II. András királyok uralkodása alatt bekövetkezett események, illetőleg pénzügyi vonatkozások, a pénzreformok. Ebben a részben III. Béla király életét és pénzügyeit tekintjük át.
Magyarország államiságának történetében igen jelentős eseménye volt az Aranybulla 1222. évi kiadása. Az Adó Online cikksorozattal emlékezik meg a neves okiratról, különös tekintettel arra is, hogy rendelkezései között számos pénzügyekkel és adózással kapcsolatos rendelkezés is található.
A fogyasztási szokások változása, az alkoholtartalmú italok előállításának magas nyereségtartalma alkalmat nyújtott az államnak arra, hogy szigorúbban ellenőrizze az italok előállítását és kereskedelmét. Mindez az állami adóbevételek növelése céljából is történt.
A filoxéra károkozása, a magyar bor romló világpiaci helyzete, a terjedő borhamisítások kikényszerítették a szőlő- és bortermelés állami szabályozását. Mindezek egy lassú folyamat eredményeképpen valósultak meg a dualizmus idején.
A reformkorban megindult polgári fejlődés csak nagyon lassan éreztette hatását a szőlővel és borral kapcsolatos állami szabályozásban. Még a kiegyezés idején is alapvetően adóbevételi forrásként tekintettek az ezzel kapcsolatos tevékenységekre, termékekre. A változást természeti katasztrófák és visszaélések kényszerítették ki.
A szőlőtermelés és a jó bor készítése sok mindentől függ, a legkiszámíthatatlanabb ezek közül az időjárás, de a kártevők pusztítása vagy a borkészítő hozzáértése is fontos tényezők. Amire a termelőknek nem volt ráhatásuk, azokhoz az istenek, a keresztények a szentek segítségét kérték.
Az Isteni színjátékról szóló sorozat befejező részében az egyes canticák zenei részleteiről, az elhangzó dalokról, illetve Dante élete és a Színjáték által inspirált zenei művekről szólunk. A cikk végén megadjuk a korábbi kapcsolódó írások elérhetőségét is.
Az Isteni színjáték a maga keresztrímes tercináival, időmértékes verselésével már önmagában is magában hordoz bizonyos muzikalitást, de a műben számos zenei részlet is elhangzik, sok hangszer megszólal, és több szereplő is zenével foglalkozott földi élete során. Dantéról és főművéről szóló sorozatunk befejező részeiben a Színjáték zeneiségéről szólunk.
A középkorban az asztronómia, mint a hét szabad művészet része, magában foglalta a csillagászattal és a csillagjóslással kapcsolatos ismereteket is. Dante az Isteni színjátékban igen széleskörűen használja ezeket, sokszor egészen meglepő kijelentéseket tesz. A megállapításai egyes esetekben kimerítik az eretnekség akkori kritériumait, ezért a megfogalmazásai gyakran mutatják óvatosságát.
Dante korának egyik legműveltebb embere volt. Elmélyült ismereteket szerzett nemcsak a költészetben és annak rokonterületeiben, de a tudományokban is. Ezeket az ismereteket beleszőtte az Isteni színjátékba is. A matematikai és a fizikai jellegű részleteket elemezzük e cikkünkben, illetve két mechanikai jellegű ismertetést is bemutatunk.
Lónyay Menyhért volt a kiegyezés pénzügyminisztere, majd kormányfő és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt.
Az Adó Online adó- és pénzügyi történeteinek szerzője az év végére szokásosan valamilyen rendhagyó írással jelentkezik, amely azért kapcsolódik korábbi cikkeihez is. Most is ezt teszi! Ebben a cikkben a Divina Commedia számmisztikájáról szól, a következő írásban pedig a zene, a csillagászat és a matematika megjelenéséről a Színjátékban.
A templomosoknak talán a legjelentősebb öröksége az, hogy nemzetközi szintű gazdálkodó szervezetté tudtak fejlődni. A kor intézményeit messze meghaladó szintű volt a pénzügyi tevékenységük, a modern bankrendszerek is sok mindenben hasonló gyakorlatot folytatnak. A profitérdekű gazdálkodás a kapitalizmus kialakulásának csíráit is magában hordta.
Az alázat az erények őrzője! A templomosokról szóló cikksorozat első két részében röviden bemutattuk a Rend megalapítását, felemelkedését, majd bukását. A Templomos Lovagrend eredeti céljainak – védelem és harc – megvalósítása sokba került, ezekhez jelentős anyagi erőforrásokra volt szükség. A kezdeti idők jövedelmei A Rend működésének első éveiben kifejezetten szerény anyagi javakkal rendelkezett. Az alapító nyolc (vagy kilenc) lovag saját (nem túl jelentős) vagyonán kívül lényegében a jeruzsálemi király adományával kellett beérniük, ami a saját és állataik lakhatását, elszállásolását lehetővé tévő épületrészek birtoklását jelentette. Ez volt az a bizonyos ’templom’, amelyből a Rend nevét is eredeztették. A Rend pápa általi hivatalos elfogadása (Troyes-i zsinat, 1129. I. 13.) jelentős változásokat eredményezett. A Szentföldön harcoló lovagok adományokat kaptak a hívő keresztényektől, akik fontosnak tartották a hit védelmét. Ez jelenthetett földterületet, pénzt, vagy ennél akár jóval csekélyebb értékű ingó dolgokat (állatok, termény, ruházat stb.) is. Ezek az adományok már lehetővé tették, hogy a Rend érdemben működjön, ellássa a védelmi feladatokat, ruházkodjon, lovakat tartson, fegyvereket szerezzen be, illetve további lovagokat toborozzanak. A templomosok párizsi központja (1795 körül) A Rendbe lépő lovagok is szegénységi fogadalmat…
A Troyes-i zsinat megteremtette annak feltételeit, hogy a Templomos Lovagrend egyszerre működjön szerzetesrendként és harcoló alakulatként is. Egy évtizeddel később II. Ince pápa erősítette meg a Rend privilégiumait. Ezt követően vált egyre gazdagabbá a lovagrend. A hatalmas vagyon magával hozta a gőgös magatartást, az irigyeket, nem csoda, hogy szemet vetett a francia király a kincsekre, amit gyalázatos eszközökkel szeretett volna megkaparintani.
A templomos lovagok két évszázados történelme számos tanulsággal szolgálhat. Létük ideológiai alapját Szent Bernát teremtette meg. Működésük során mérhetetlen gazdagságot halmoztak fel, miközben maguk a lovagok szegények maradtak. Tekinthetjük őket az első multinacionális pénzügyi vállalkozásnak is. Bukásukat is gazdagságuk okozta: a pénz- és hataloméhes francia király koncepciós perében elbuktak.
Dante halálának 700. évfordulójára írt sorozatunk 5., befejező részében az uzsorásokról és néhány egyéb bűnről szólunk. Ezekben a bűnökben Dante családjának, vagy magának a nagy költőnek a vétkessége is megállapítható, ezekről is ír az Isteni színjátékban. A kamatszedés és a bankárok bűnös tevékenysége ma sem kevésbé aktuális, mint hét évszázada: a devizahiteles problémák, a folyton megújuló törlesztési moratóriumok jól mutatják, hogy a társadalom ma is gyanúval tekint ezekre a tevékenységekre.
A közvagyonnal való gazdálkodás mindig is sok gondot, visszaélést eredményezett. A rájuk bízott vagyont sokan a sajátjukként kezelték, nem tűrtek ellenőrzést maguk felett. Máskor méltatlanoknak osztogatták, vélt vagy valós előnyök fejében, esetleg szavazatukat megvásárolandó.
Dante Isteni színjátékában számos pénzzel, vagyonnal kapcsolatos bűn, annak pokolbéli büntetése, purgatóriumbeli vezeklése szerepel. Ezek közül most a mértéktelen pénzimádattal, illetve a pénz hamisításával foglalkozunk.
