Átláthatóbb cégeket hoz a január


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szigorodnak 2014-től a vállalatok átlátható és etikus működésére vonatkozó szabályozások: egy januárban hatályba lépő új törvény kötelezi a cégeket csalás-megelőző rendszereik nyilvánossá tételére, míg a márciustól hatályos polgári törvénykönyv a menedzsment felelősségét terjeszti ki a vállalati működésre – hívja fel a figyelmet az EY könyvvizsgáló és tanácsadó.


A panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló, 2014. január 1-jén hatályba lépő új törvény kötelezi a vállalatokat arra, hogy bárki számára elérhető módon nyilvánossá tegyék a közérdeket, vagy nyomós magánérdeket védő magatartási szabályokat, a bejelentési rendszer működését, valamint a bejelentéssel kapcsolatos eljárást ismertető anyagokat, tehát minden, a vállalat etikus és átlátható működését biztosító rendszerüket – olvasható a közleményben.

Az EY szerint a törvény valóban hiánypótló: a cég vállalati visszaéléseket vizsgáló tanulmánya szerint Magyarországon az egyik legelterjedtebb visszaélési séma a beszerzésekhez, megrendelésekhez kapcsolható, és a válaszadók mindössze 47 százaléka rendelkezett beszerzési szabályzattal vagy eljárásrenddel. Etikai kódexe csak a cégek 28 százalékának volt, ezenkívül a megkérdezett cégek mindössze 8,5 százaléka jelezte, hogy van olyan önálló részleg, amely a visszaélések megelőzésével, illetve felderítésével foglalkozik.

2013. december 5: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2013. december 5.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Dr. Kovács Ferenc adószakértő
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

Biró Ferenc, az EY Visszaélés-kockázatkezelési Üzletág partnere a közleményben úgy vélekedett, hogy az etikus magatartás és a felelős vállalatirányítás bizonyítottan pozitív hatással van a gazdasági szereplők eredményességére. A megfelelően kialakított, alkalmazott és kommunikált belső megelőző rendszerek biztosítékot nyújtanak egyrészt a beszállítók és a szerződéses partnerek felé, másrészt a befektetők, valamint a munkavállalók számára – mondta a szakértő.

A vállalatok átlátható működését segíti az EY szerint a polgári törvénykönyv 2014 márciusában hatályba lépő módosított változata is, amely alapján az egyes vállalatok tisztségviselői felelősségre vonhatók a cég tevékenységéből fakadóan elkövetett harmadik fél számára történő károkozásért. Mivel a szabályozás értelmében nagymértékben megnő a vezetőség tagjainak felelőssége, személyesen lesznek motiváltak és érintettek a vállalat és a munkatársai etikus és transzparens tevékenységében.

(Forrás: MTI)

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.