Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jövedelem önmagában kevés a boldogsághoz; ennél fontosabb, hogy okunk van-e optimistán tekinteni a jövőbe – ez is kiderül a magyar társadalom élet-elégedettségét vizsgáló GKI-kutatásából. Az InfoTandem infogarfikája.
Számos szubjektív tényezőtől is függ, hogy egy társadalom tagjai mennyire elégedettek az életükkel. Ezt a jól-lét érzést (amelyre a nemzetközi szakirodalomban a well-being kifejezést használják) nem lehet megragadni pusztán az egy főre jutó GDP mutatószámával, mert nem csupán a jövedelmi, anyagi körülmények befolyásolják.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2013 elejétől indította el – egy országosan reprezentatív, 1000 fős mintán – azt az új vizsgálatsorozatát, amellyel a magyarok élet-elégedettségét igyekszik feltérképezni. Az ezt meghatározó szubjektív jól-léti faktorok egyénenként eltérőek. A kutatás az „Összességében, mindent egybevetve Ön mennyire elégedett az életével?” kérdéssel próbálja megragadni az általános „közérzetet”, s úgy tűnik, sikerrel, mert erre gyakorlatilag mindenki hajlandó válaszolni. A résztvevőket arra kérik, hogy egy 10-fokú skálán számszerűsítsék az aktuális elégedettségük szintjét, majd a plasztikusabb összkép érdekében az eredményt egy olyan skálára transzformálják, amely -4-től +4-ig terjed.
Nos, az első hónapok eredményei alapján annyi mondható: a magyarok többsége enyhén elégedetlen az életével, miután a súlyozott átlag -0,5 körüli értéket vett fel. Ezen összevont mutató mögött persze meglehetősen nagy eltérések húzódnak meg, ha különféle dimenziók mentén részletesebben is szemügyre vesszük a képet.
Nyilván nem lehet kihagyni az anyagi helyzet szerinti megoszlást, s itt mindjárt egy meglepő eredmény adódik: a bevallott jövedelem nem áll szoros kapcsolatban az elégedettséggel. Amint az az infografikánkról is leolvasható, a magyar társadalom legszegényebb és legmódosabb 20 százaléka hasonló mértékben elégedett – vagy inkább elégedetlen – az életével. (Megjegyzendő, hogy a vizsgálat során a bevallott jövedelemre volt mód rákérdezni, amely eltérhet a ténylegestől.) Ugyanakkor az anyagi helyzet elmúlt időszakot jellemző, illetve várható változása, vagyis az, hogy mennyire optimistán tekinthetünk a jövőbe, már erősen összefügg az elégedettséggel.
A férfiak és a nők között nem mutathatók ki érdemi különbségek, mint ahogy a településtípusok között sem. Az iskolázottság viszont egyértelműen növeli az elégedettséget (valamennyi vizsgált dimenziót tekintve az egyetemi diplomások alcsoportjának +0,5-ös értéke volt a legmagasabb), továbbá általában jobbnak értékelik életüket azok, akik dolgoznak, mint az inaktívak és a munkanélküliek. Kirajzolódik egy életkori lejtő is: minél idősebb valaki, annál kevésbé elégedett a sorsával. Ez némiképp ellentmond a nemzetközi trendnek, ahol a fiatalok és az idősek mutatói egyaránt a jobbak közé tartoznak. Utóbbiakat nálunk például az egészségügyi ellátás romló színvonala húzhatja le. A fiatalok relatíve jó, ám még így is negatív tartományban lévő jelzőszámát a fizetős felsőoktatás és az egyre nehezebbé váló önálló életkezdés indokolhatja.
Régiók szerint vizsgálódva, az ország közepén és nyugati részén élők az elégedettebbek, akiket kevésbé sújt a munkanélküliség, s a jövedelmeik is magasabbak. A megyei rangsort Fejér vezeti (+0,06-os értékkel), s Budapest is a zéró közeli zónában van még (-0,09). Szabolcs-Szatmár-Bereg (-0,64) már erősen a negatív tartományba tartozik, messze a legrosszabb érték pedig Tolnában (-2,87) adódott az ide felmérés során. Ágazati bontásban a pénzügyi és gazdasági szolgáltató szektorban, illetve az energiaiparban dolgozók tendenciaszerűen elégedettebbek a mezőgazdaságban és építőiparban dolgozóknál. S végül egy „idényjellegű” összefüggés: akik tavaly egyszer vagy többször eljutottak nyaralni, azok jóval elégedettebbek az életükkel, mint akiknek nem volt erre módjuk. Márpedig a döntő többség – a társadalom mintegy háromnegyede – ez utóbbi csoportba tartozik.
