Enyhébb feltételekkel jár a támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tíz éven belül 2055 nap vagy 15 évben belül 3650 nap – azaz tíz év – biztosítási idő megléte esetén is jár támogatás.


A kormánypárti képviselők javaslatát 285 igen szavazattal, 40 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

Az eddigi szabályok 5 év alatt 1095 nap – vagyis 3 év – biztosítási idő meglétét írták elő az ellátás odaítéléséhez. Az indoklás szerint azonban a 45 és 60 év közöttieknél sokan egészségi állapotuk miatt az elmúlt öt évben nem tudtak dolgozni. Ezért kiegészítették a szabályozást, így 10 éven belül 2055 nap vagy 15 évben belül 3650 nap – azaz tíz év – biztosítási idő megléte esetén is jár támogatás.

A változtatás értelmében akkor válik valaki jogosulatlanná a rokkantsági ellátásra, ha keresőtevékenységből származó jövedelme három egymást követő hónapban meghaladja a minimálbér másfélszeresét, vagyis a jövőben egyszeri jutalmak miatt nem fog megszűnni a jogosultság.

A törvénymódosítás kimondja, hogy megváltozott munkaképességűnek kell tekinteni azt a munkavállalót is, aki rehabilitációs járadékban részesül. Mivel ez kifutó ellátás, az érintettek részesülhetnek a támogatott foglalkoztatásban. Az előterjesztés azt is általánossá teszi, hogy a fogyatékossági támogatásban részesülők is részt vehetnek támogatott foglalkoztatásban.

                Megmagyarázzuk a gyed extrát
                

                    A gyed extra összes részletét megismerheti a Társadalombiztosítás és járulékfizetés 2014-ben című konferenciánkon, amelyet december 13-án Budapesten tartunk. A rendezvény részleteiről itt tájékozódhat.

            

A jogszabályba egy módosítással az is bekerült, hogy a rehabilitációs hatóság nyilvántartást vezet a rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő megváltozott munkaképességűekről, az akkreditált munkaadókról és a megváltozott munkaképességűek számára felajánlott betöltetlen álláshelyeikről.

A törvény január 1-jén lép hatályba.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.