Illetékfizetésssel jár a házastársak közötti vagyonmozgás
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az öröklési illeték, az ajándékozási illeték és a visszterhes vagyonátruházási illeték szabálait részletezi közleményében az adóhatóság.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) a vagyonátadások (ingyenes, visszterhes) jellegétől függően egyes vagyontárgyak megszerzéséhez illetékkötelezettséget kapcsol, abban az esetben is, ha a jogügyletben résztvevő felek házastársak.
Az egyes vagyonszerzési illetéknemeket illetően az alábbiak szerint alakul a vagyonszerző házastárs illetékkötelezettsége.
I. Öröklési illeték
2013. január 1-jétől az Itv. 16. § (1) bekezdésének i) pontja szerint – értékhatár megállapítása nélkül – mentes az öröklési illeték alól a túlélő házastárs által megszerzett örökrész. A mentesség – annak jellégétől függetlenül – minden vagyontárgyra kiterjed. Hangsúlyos azonban, hogy az illetékmentességet kizárólag a túlélő házastársak (özvegyek) vagyonszerzése tekintetében lehet alkalmazni, a kedvező szabályt a túlélő élettársak nem vehetik igénybe.
A túlélő házastárs öröklési illetékmentességéről az állami adóhatóság fizetési meghagyást nem bocsát ki.
II. Ajándékozási illeték
Az Itv. 11. § (1) bekezdése értelmében az ajándékozási illeték tárgyát képezi az ingó és az ingatlan ajándékozása, valamint a vagyoni értékű jog ingyenes alapítása, ilyen jognak vagy gyakorlásának ingyenes átengedése, továbbá az ilyen jogról ellenszolgáltatás nélkül történő lemondás.
Ajándékozási illetékkötelezettség a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 579. § (1) bekezdése szerinti ajándékozás esetén keletkezik, vagyis amikor az egyik fél a saját vagyona rovására juttat a másiknak ingyenes vagyoni előnyt.
A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 27. § (1) bekezdésében rögzített főszabály szerint azonban a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.
Közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. Közös vagyon továbbá a feltalálót, újítót, a szerzőt és más szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség fennállása alatt megillető esedékes díj.
Így tehát amennyiben a házastársak a Csjt. 27. § (1) bekezdése szerinti házastársi vagyonközösségben élnek és a vagyonátrendeződés a tulajdoni viszonyok változatlansága mellett a házastársi vagyonközösség keretein belül történik, nem keletkezik ajándékozási illetékkötelezettségük egymás közötti ingyenes juttatásaik tekintetében.
A házastársi közös vagyon fennállásakor ajándékozási illetéket akkor kell fizetni, ha a közös vagyonba tartozó vagyontárgyak tulajdonosi részarányában történik változás valamelyik házastárs javára. Az illeték alapjának meghatározásakor a megszerzett tulajdoni hányadot kell figyelembe venni.
A családjogi törvény ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy a házastársak különvagyonnal (is) rendelkezzenek, illetve meghatározza azokat a vagyontárgyakat, mely a felek erre irányuló megállapodásán túl – a törvény alapján – a különvagyonuk részét képezi. A Csjt. 27. § (2) bekezdése értelmében ugyanis a házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat – a házassági életközösség tartamára – szerződéssel rendezhetik. A szerződésben a Csjt. rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös-, illetőleg a különvagyonba.
A szerződés érvényességéhez annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Ez a rendelkezés azonban nem vonatkozik az ingó dolgok ajándékozására, ha az ajándék átadása megtörtént, valamint az életközösség megszakadása után a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában létrejött megállapodásra.
A családjogi törvény alapján – a házastársak megállapodásától függetlenül – a házastárs különvagyonához tartozik:
a) a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy,
b) a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy,
c) a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy,
d) a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy.
Az a különvagyonhoz tartozó tárgy azonban, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, tizenötévi házassági együttélés után közös vagyonná válik.
Mindezek figyelembevétele mellett tehát a házastársak között realizálódó ingyenes jogügyletek vonatkozásában a vagyonszerző félnek ajándékozási illetékkötelezettsége keletkezik, ha
az ajándékozó házastárs a különvagyonából juttat ingyenesen a férjének/feleségének (a megajándékozott különvagyona számára) olyan vagyontárgyat, mely az ajándékozási illeték tárgyát képezi;
a közös vagyont a különvagyonból történő ingyenes juttatás gyarapítja (ajándékozási illetéket értelemszerűen a közös vagyonból a megajándékozottat megillető hányad után kell fizetni);
a közös vagyon terhére a fél különvagyona növekszik (az illeték alapja ebben az esetben is természetesen csak a megajándékozottat megillető tényleges vagyonnövekmény).
Az Itv. 11. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés, mely szerint az ajándékozás csak akkor esik az ajándékozási illeték alá, ha arról okiratot állítottak ki, vagy ingó ajándékozása esetén okirat kiállítása ugyan nem történt, de az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 000 forintot meghaladja, természetesen a házastársak ingyenes juttatásai tekintetében is alkalmazandó.
Ebből következik tehát, hogy nem keletkezik illetékkötelezettsége a megajándékozott házastársnak, amennyiben férje/felesége különvagyonából vagy a közös vagyonból 150 000 forintnál kisebb értékű ingót szerez ingyenesen, illetve ha a különvagyonból ezen összegnél kisebb értékű vagyontárgyat utal a fél a közös vagyonba, feltéve, ha okirat nem készül az ügyletről.
A fent idézett rendelkezéssel összefüggésben azonban hangsúlyos, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése értelmében a szerződést, a jogügyletet és más hasonló cselekményt a valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Erre tekintettel tehát, amennyiben az ajándékozó egymás után (pl. egy napon belül) tíz alkalommal, 150 000 forintot meg nem haladó átutalást kezdeményez, holott valódi célja arra irányul, hogy megközelítőleg 1,5 millió Ft-ot ajándékozzon, a kedvező illetékszabályt nem lehet alkalmazni.
III. Visszterhes vagyonátruházási illeték
A házastársak közötti, ellenérték fejében realizálódó vagyonmozgások után akkor kell visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni, ha a vagyonszerző a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyi hatálya alá eső vagyontárgyat [Itv. 18. § (1)-(2) bekezdései] szerzi meg ellenérték fejében. Ennek eredményeként a megszerzett vagyontárgy a vagyonszerző házastárs különvagyonába, vagy a házastársi közös vagyonba kerül, a visszterhes vagyonátruházási illetéket pedig a megszerzett tulajdoni hányadnak megfelelően kell megállapítani.
