Miért alacsony a foglalkoztatottság?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pontosan tudható, mely korcsoportokban kritikusan alacsony a foglalkoztatottság – hangzott el az  Adótanácsadók Egyesülete konferenciáján.


Az elhangzott előadások alapján levonható az a következtetés, hogy a gazdasági kilábalás kulcsa a foglalkoztatottság és a beruházási ráta növelése, valamint az állami- és magánadósságok csökkentése – mondta Zara László, az Adótanácsadók Egyesülete elnöke a szervezet 17. alkalommal rendezett konferenciájának összegzéseként.

A magyar foglalkoztatás évek óta nagyon alacsony szinten állandósult arányának okait és a megoldás lehetőségeit vázolta előadásában Kézdi Gábor. Hangsúlyozta: míg a felsőfokú végzettségűek foglalkoztatása gyakorlatilag nem marad el a német adatoktól, vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek az országos eredmények javításában. Megfigyelhető ugyanis, hogy a 25 év alattiak, a 60 év felettiek, a szülő korban levő nők, a 45-59 éves férfiak és a legalacsonyabb végzettségűek körében kritikusan alacsony a foglalkoztatottság.

Munkajogi szabályok bérszámfejtőknek

Bizonytalan a munkabér-szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadónknak, dr. Pál Lajos ügyvédnek – jöjjön el 2014. május 15-én szakmai konferenciánkra

Ízelítő a tematikából:

  • A munkabér elemei (alapbér, bérpótlék, teljesítménybér, ösztönzés)
  • Díjazás munkavégzés hiányában (állásidő, a távolléti díj számítása)
  • Rendkívüli munkaidő díjazása
  • Munkaszüneti nap és díjazás   

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

Pitti Zoltán volt Apeh-elnök előadásában a vállalkozások pénzügyi beszámolóinak 2007-2012 közötti vizsgálatának eredményeit ismertette. Arra a következtetésre jutott, hogy a vállalkozásoknak alig fele képes pozitív eredményre, miközben a hozzáadottérték-termelő képességük és a beruházásaik folyamatosan csökkennek.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Szallas.hu: tömegek indulnak útnak az őszi szünetben

Az október 26. és november 3. közötti őszi szünet időpontjai iránt élénk érdeklődés mutatkozik a Szallas.hu-n foglaló belföldi utazók körében: 9 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest – ismertette felmérésének eredményét pénteken a Szallas.hu.

2024. október 22.

Rejtett tartalék a munkaerőpiacon: karrierszünet után visszatérőket vár a Morgan Stanley

Szülési szabadság, hozzátartozók ápolása, betegségből való felépülés vagy éppen továbbtanulás – akármilyen okból is szakítja meg valaki a karrierjét hosszabb időre, sokaknak nem könnyű visszarázódni a munka világába. Pedig ezek az inaktív szakemberek fontos tartalékot jelenthetnek egy olyan kifeszített munkaerőpiaci környezetben, mint a mostani. A Morgan Stanley budapesti irodája immár kilencedik alkalommal hirdette meg Return to Work – Lendülj újra munkába! programját, amelynek keretében a karrierjüket bármilyen okból megszakítóknak segít visszarázódni. A 16 hetes képzésre október végéig lehet jelentkezni.