Minden a végkielégítésről
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A végkielégítés minden szükséges körülményét és összes szabályát ismerteti blogbejegyzésében az RSM DTM.
Végkielégítésre a munkavállaló abban az esetben jogosult, ha a munkáltató felmondással szünteti meg a munkaviszonyát, vagy ha a munkáltató jogutód nélkül megszűnik.
A végkielégítésre jogosultság további feltétele, hogy a munkaviszony megszűnésének időpontjában a munkaviszony legalább 3 éve fennálljon. (A végkielégítésre jogosító munkaviszony időtartamába nem számít bele az az egybefüggő, legalább harminc napot meghaladó tartam, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg, kivéve a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság és a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság három hónapot meg nem haladó tartama.)
Amennyiben a munkavállaló munkaviszonyát arra hivatkozva szünteti meg felmondással, hogy a munkáltató személyében bekövetkezett változás hátrányos a munkavállalót érintő munkafeltételek szempontjából, jár a végkielégítés. A munkavállaló a felmondás jogát a munkáltató személyében bekövetkezett változás időpontjától számított 30 napon belül gyakorolhatja.
Nem jár végkielégítés annak a munkavállalónak, aki a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül. A munkavállaló abban az esetben sem jogosult végkielégítésre, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségügyi okkal összefüggő képessége, azaz amennyiben a felmondásra a munkavállaló adott okot.
A végkielégítést a munkáltató az utolsó munkában töltött napon köteles megfizetni.
