Több lehet a dolgozó anya
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kisgyermekes anyák foglalkoztatottságának intenzív növekedését várja a gyed extra programtól Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa.
A tárca közleménye szerint a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős biztos felhívja a figyelmet arra, hogy nem kell tartaniuk a felmondástól azoknak a kisgyermekes munkavállalóknak, akik gyed mellett visszatérnének dolgozni, mert az új munka törvénykönyve is védi őket a gyermekük 3 éves koráig.
Az idén is érvényesül a felmondási korlátozás a munka törvénykönyve szerint az anya vagy a gyermekét egyedül nevelő apa esetében, ha a gyermek 3 éves kora előtt visszatér dolgozni. Ez azt jelenti, hogy a munkaviszonyt rendes felmondással nem lehet megszüntetni – emlékeztet Szalai Piroska.
Az azonnali hatályú felmondás ugyan nincs tiltva, de a munkaviszony ilyen típusú megszüntetése csak nagyon indokolt esetben lehetséges, extrém munkahelyi magatartás miatt, fegyelmi okból. A gyakorlatban ez nagyon ritkán fordul elő.
Bérszámfejtés 2014-ben szakmai fórum |
Ízelítő a témákból:
- Családi kedvezmény
- Személyi jövedelemadót érintő változások
- Táppénz naptári napi átlagkeresetének meghatározásának változásai
- Gyed extra
- A szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezmény rendszer változása
Időpont:
2014. 01. 14. 10.00 – 15.00 óráig
Előadók:
- Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV
- Farkasné Gondos Krisztina osztályvezető, OEP
- Dr. Andrási Jánosné osztályvezető, NAV
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.
További információk és jelentkezés itt
|
A kisgyermekes munkavállalókat nem csak a törvény védi. A munkáltatók 2013 óta a munkahelyvédelmi akció keretében nyújtott járulékkedvezménnyel érdekeltté is váltak ezen munkavállalók megtartásában, hiszen kisebb költséget jelent a foglalkoztatásuk, mint korábban – írja a tárca.
Az NGM közlése szerint a kormány a korszerű munkajogi szabályozással 2011-től megteremtette a munkaerőpiac rugalmasabbá válásához szükséges kereteket, feltételeket. A korszerű adórendszer kialakításával, azaz a munkaadói járulékkedvezményekkel 2013-tól érdekeltté tette a munkáltatókat a kisgyermekesek foglalkoztatásának bővítésében, illetve az egykulcsos adórendszerrel és a jelentős mértékű családi adókedvezménnyel a munkavállalóknál több nettó jövedelmet hagyott.
Az idén a gyed extra keretében bevezetett lehetőséggel, miszerint egyszerre kaphat munkabért és gyedet is az az anya, aki a gyermeke nevelése mellett dolgozik, a kormány a legnagyobb gátat is feloldotta a kisgyermekesek foglalkoztatásában, így intenzív bővülés várható – áll az NGM közleményében.
(Forrás: MTI)