Trócsányi: Magyarország és Ausztria célja azonos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jogi versenyképesség erősítése és a bürokráciacsökkentés terén Magyarország és Ausztria célja azonos, ezért a két minisztérium a jövőben szorosabban együtt kíván működni – mondta el Trócsányi László igazságügyi miniszter az osztrák partnerével folytatott megbeszélésről


Tájékoztatása szerint Josef Moser új osztrák igazságügyi miniszterrel áttekintették az általános adatvédelmi rendelettel kapcsolatos teendőket, és megállapították, hogy az adatvédelem elért szintjét meg kell őrizni, mert a kis- és középvállalkozások helyzetét az európai szabályozás nem nehezítheti meg. 

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Trócsányi László közölte azt is: tájékoztatta az osztrák minisztert az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyamatban lévő fontosabb magyar ügyekről, köztük az Ahmed- és Iliasz-ügyről, valamint magyarországi látogatásra hívta meg az osztrák igazságügyi minisztert, aki azt elfogadta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.