Változtatható a cafeteria-rendszer év közben?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cafeteria-rendszer könnyen befogadhatná a lakáshitel-támogatás juttatási formát is. Különösen érdemes ott beépíteni, ahol az egyes munkavállalók cafeteria keretét bruttó módon határozták meg – olvasható az RSM DTM blogbejegyzésben.


Idén már többször foglalkoztunk az adómentes juttatások aktuális slágerével, a lakáscélú felhasználásra hitelintézettől vagy a korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez, a hitelhez kapcsolódó más kötelezettségek megfizetéséhez nyújtott támogatás kérdéseivel. Április 3-a óta a juttatás részletszabályai is ismertté váltak, azaz eldördült a startpisztoly. Immár a munkavállalók és munkáltatók alkuján múlik, hogy hol kerül bevezetésre a lakáshitel-támogatás kedvező juttatása.

Már többször, több helyen hangsúlyoztuk, hogy nem célszerű ezzel a bér, vagy esetleg az év végi jutalom, bónusz terhére élni, hiszen az adóhatóság élhet az ügylet átminősítésnek lehetőségével, melynek hatására mind a munkáltató, mind a munkavállaló jelentős érdeksérelmeket szenvedhet el (adóhiány, adóbírság, késedelmi pótlék megfizetése).

Akkor van-e mozgástér azon munkáltatóknál foglalkoztatott munkavállalók számára, amelyek munkáltatói nem akarnak többletterhet, -költséget vállalni azzal, hogy az eddigi juttatásokon túl még ezt is biztosítják munkavállalóik számára? E kérdésre adódna az egyszerű válasz, hogy a cafeteria-rendszer könnyen befogadhatná ezt a juttatási formát is. Különösen érdemes ott, ahol az egyes munkavállalók kerete bruttó módon került meghatározásra, azaz azt követi a rendszer, hogy mennyibe kerül mindez a munkáltató számára és nem azt, hogy végső soron mennyi nettó juttatásban részesül a munkavállaló.

Ez könnyen belátható abban az egyszerű példában, amikor például valaki 100 ezer forint felhasználható juttatást kap a SZÉP kártyájára, az 131 ezer forintba kerül a munkáltatójának. Ilyen rendszer esetén az illető magánszemély akár 131 ezer forintot fordíthatna lakáscélú hiteltörlesztésre. A nyereség ezen 31 ezer forint a munkavállaló számára úgy, hogy a munkáltatónak mindez nem jelent többlet terhet!

Munkajogi szabályok bérszámfejtőknek

Bizonytalan a munkabér-szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadónknak, dr. Pál Lajos ügyvédnek – jöjjön el 2014. május 15-én szakmai konferenciánkra

Ízelítő a tematikából:

  • A munkabér elemei (alapbér, bérpótlék, teljesítménybér, ösztönzés)
  • Díjazás munkavégzés hiányában (állásidő, a távolléti díj számítása)
  • Rendkívüli munkaidő díjazása
  • Munkaszüneti nap és díjazás   

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt!

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.