50 milliárdos turisztikai válságalapot sürget a BKIK Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A drámai helyzetbe került turisztikai vállalkozások megmentésére szánt összeget a nagyobbrészt főváros és a kerületek adnák össze, míg a tizedét a kormány állná – derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) javaslatából.

Az szervezet szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze 45-45 százalékban. A kormányzat a maradék 5 milliárd forinttal, továbbá adóelengedéssel és kedvezményes beruházási hitellel járulhatna hozzá a kezdeményezéshez. A BKIK 75 millió forinttal, költségvetési főösszeg arányosan beszállna az alapba. A kamara javaslatcsomagja bértámogatást, kiadáscsökkentést, fogyasztásösztönzést, felújítási támogatást és átképzéseket is tartalmaz – derül ki a BKIK közleményéből.

A budapesti turisztikai vállalkozásokat az ország más részeinél lényegesen jobban sújtja, sok esetben már végzetesen érinti a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet. „Ha nem fogunk össze, rövidesen több tízezer munkavállaló elbocsátására és tömeges üzletbezárásokra kerülhet sor” – idézi Nagy Eleket, a BKIK elnökét a közlemény.

A BKIK konkrét intézkedéseket, összegeket és költségelosztást is tartalmazó válságkezelési alapjával már rövid-középtávon megállítható a fővárosi turizmus, és az azt kiszolgáló gazdasági infrastruktúra teljes összeomlása.

A BKIK javaslata szerint a legnagyobb, mintegy 30 milliárd forint forrást az ideiglenesen válságba jutott vállalkozások bértámogatására kell fordítani az alapból. Hat hónapon keresztül 50 ezer budapesti turisztikai munkavállalónak havi 100 ezer forint bértámogatást kell nyújtani. Ennek kiegészítésére a kormány tegye lehetővé, hogy további 100 ezer forintot havonta köztehermentesen, bérként kapjanak meg az érintett alkalmazottak, a TB jogviszonyukat pedig az állam fedezze.

Az önkormányzati költségcsökkentő intézkedések részeként átmeneti bérleti díjcsökkentést, indokolt esetben akár elengedést tartanak szükségesnek a fővárosi tulajdonú ingatlanok esetében, ahogy a közterület-használati díjak mérséklését, vagy elengedését is.

A távolságtartási és higiéniás szabályok betartásának segítésére 4 milliárd forintot fordítanának az alapból. A fogyasztásnövekedést 10 milliárd forintból támogatnák, a budapestieknek például utalványok osztásával.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.