86 ezer forint volt a létminimum


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly havonta 85 960 forint volt a létminimum Magyarországon egy egyszemélyes háztartásban. Az összeg egy év alatt 2,4 százalékkal nőtt – közölte a KSH. Tavaly a minimálbér ennél 25 ezer forinttal alacsonyabb volt.


A létminimum az az összeg, amely biztosítja a magánháztartásokban élők számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény – a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan alapvetőnek minősülő – szükségletek kielégítését – írja a KSH.

Tavaly a 85 960 forintos létminimumtól a minimálbér nettója (60 915 forint) több mint 25 ezer, a szakmunkás minimálbér nettója pedig (70 740 forint) több mint 15 ezer forinttal maradt el.

A KSH adatai szerint 2012-ben a tipikusnak tekinthető, két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 249 284 forint volt havonta, míg az egytagú nyugdíjas háztartásoké 77 364 forint.

A létminimumértékek meghatározásának 2012. évi, 1779 háztartást felölelő állománya 546 ezer háztartást, ezekben 1 millió 280 ezer személyt, havi átlagban 88 milliárd 954 millió forint fogyasztási kiadást reprezentál. Ezek alapján az egy hónapra vonatkozó átlagos létminimumérték 163 ezer forint volt háztartásonként. A háztartások közül 984 aktív, 728 nyugdíjas, 67 egyéb inaktív háztartás, más metszetben tekintve 522 egyedülálló személy, 801 több személyből álló, gyermek nélküli háztartás, 255 egy-, 160 két- és 41 három vagy annál többgyermekes háztartás. Közös bennük az élelmiszer-fogyasztási kiadásuknak a normatíva értékösszegéhez hasonló nagysága.

E háztartások személyes kiadásaik 32,4 százalékát költötték élelmiszerre, 1 százalékponttal többet, mint egy évvel korábban. 30,7 százalékot fordítottak lakásfenntartási kiadásokra, ennek 60 százalékát háztartási energia vásárlására.

Egyéb fogyasztásukról elmondható, hogy kiadásaik 14 százalékát a közlekedés, hírközlés folyó költségei tették ki. Egészségügyre, testápolásra, ruházkodásra arányukat tekintve annyi jutott, mint 2011-ben, oktatásra, üdülésre, művelődésre pedig 1 százalékponttal nagyobb hányad.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.