A bankok áthárították az illetéket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A PSZÁF-hoz február 11-ig beérkezett adatok szerint 164 pénzügyi szervezetből 154 áthárította ügyfeleire a tranzakciós illetéket, vagyis ezzel összefüggő díjmódosítást hajtott végre valamely termékén – derült ki a PSZÁF-nak a parlament fogyasztóvédelmi bizottsága számára készített háttéranyagából.


A bizottság hétfői ülésén Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hangsúlyozta: a tranzakciós illeték bevezetése, a banki díjakba való beépítése miatt nincs tudomásuk érdemi jogi reklamációról, így az illeték érvényesítése a díjakban és jutalékokban minden bizonnyal a jogszabályoknak megfelelően történt.

Kolozsi Sándor, a PSZÁF fogyasztóvédelmi igazgatóságának ügyvezető igazgatója a bizottság ülésén kiemelte: a jogszabályok szerint a pénzintézetek az illeték áthárítása érdekében szigorú feltételek mellett díj- és költségemelést hajthatnak végre. A feltételeket nagyon részletesen kifejti a jogszabály; az egyoldalú szerződésmódosításra – vagyis a díj- és költségemelés végrehajtására – olyan díjaknál és költségeknél van lehetőség, amelyet az ügyfelekkel kötött szerződések eleve tartalmaztak.

Kolozsi Sándor hangsúlyozta: fogyasztóvédelmi hatóságként a PSZÁF a gyakorlatban is figyelemmel kíséri a folyamatokat, ezért januárban rendkívüli adatszolgáltatást rendelt el 164 pénzügyi intézménynél. Ennek első eredményeit már feldolgozta a felügyelet. Az ügyvezető igazgató az eredményekről kiemelte: ez nem jelenti azt, hogy a felsorolt intézmények valóban jogszabálysértést követtek el a gyakorlatban, csak ennek gyanúja áll fenn.

Kolozsi Sándor kérdésre reagálva kifejtette: a PSZÁF vizsgálja, hogy az adott intézmények jogszerűen jártak-e el, de ez hosszabb folyamat mivel 154 intézmény közel 2000 termékét kell górcső alá venniük. Ha az intézmények jogszabálysértést követtek el, a PSZÁF bírságot szabhat ki, eltilthatja azokat a jogszabálysértéstől, vagy akár visszatérítésre is kötelezheti őket.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.