A Brexit miatt is kivárnak a tőzsdére lépéssel a cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A geopolitikai és kereskedelmi bizonytalanságok miatt világszerte csökkent a tőzsdei bevezetések (IPO) száma – derül ki az EY globális részvénykibocsátási trendeket elemző negyedéves jelentéséből. A vállalatok egyelőre kivárnak, de akár már idén új lendület kaphatnak a tranzakciók.

A fő részvényindexek kedvező alakulása ellenére a folyamatban lévő geopolitikai és kereskedelmi feszültségek továbbra is óvatosságra intik a befektetőket. 2019 első három hónapjában a tőzsdei bevezetések száma 199-re, az egy évvel korábbi időszak eredményének közel felére (41%) csökkent. A kibocsátásból származó bevételek összege pedig csupán 13,1 milliárd dollárt ért el, ami 74 százalékos visszaesést jelent 2018. első negyedévi adataihoz képest.

Az Egyesült Államok, Kína és Európa közötti kereskedelmi problémák, illetve a Brexit körüli bizonytalanságok az elmúlt időszakban tovább fékezték az IPO-tevékenységet. A nagy európai gazdaságok lassú növekedésének kockázata ugyancsak közrejátszott abban, hogy a kontinensen mindössze 23 tőzsdei bevezetésre került sor, együttesen alig 400 millió dollár értékben.

„Jelentős számú tőzsdére érett társaság várakozik részvénykibocsátásra világszerte. Ha 2019 második negyedévében ezek közül sikeresen megvalósul legalább egy nagy értékű bevezetés, már az elegendő lenne ahhoz, hogy elmúljon a globális IPO-piacok bizonytalansága” – mondta Geist Ferenc, az EY tranzakciós tanácsadással foglalkozó üzletágának szakembere.

Az idei első negyedévben a technológiai, az egészségügyi és az ipari szektor adta az IPO-tranzakciók több mint felét (51%), illetve a bevételek 42 százalékát, összesen 5,4 milliárd dollárt. Ezek közül is a technológiai szektor érte el a legmagasabb bevételt 2,1 milliárd dollárral.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.