A cégek két legnagyobb kihívása idén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkaerőhiány és az online számlázás a két legnagyobb kihívás a cégeknek idén a WTS Klient kutatása szerint.


A munkaerőhiány után az online számlázás a második legnagyobb kihívás a Magyarországon működő nemzetközi cégeknek 2018-ban – derül ki a WTS Klient év elején végzett kutatásából, amelynek során a cég több mint 100 nagyvállalat pénzügyi vezetőjét kérdezte meg arról, hogy mely adózási, jogi és számviteli témák jelentenek nekik 2018-ban leginkább kihívást.

2018 elején a WTS Klient több mint 100, a cégcsoporttal együttműködő, Magyarországon tevékenykedő nemzetközi cég pénzügyi szakemberét kérdezte meg arról, hogy mely adózási, jogi és számviteli témák jelentenek nekik 2018-ban leginkább kihívást. A nemzetközi cégek kihívásai 2018- ban Magyarországon című tanulmányban közzétett eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy idén a megfelelő munkaerő hiánya a legnagyobb kihívás a nemzetközi cégeknek, de a vezetők komoly kihívásként tekintenek az online számlázás július 1-jei bevezetésére is.

Fókuszban a bevétel növelése

A gyártó, szolgáltató és kereskedelmi szektort közel azonos arányban képviselő cégek többsége a bevételnövekedést jelölte meg legfontosabb 2018-as üzleti célként. Az összes válasz több mint egyharmada (36%) irányult erre, ugyanakkor szorosan kapcsolódik ehhez a célhoz a második legtöbbet említett létszámnövelés (21%), valamint a negyedikként rangsorolt kapacitásnövelés (13%) is. A célok eléréséhez a kutatásban részt vevő cégek mintegy kétharmada tervez idén változást adózási folyamataiban, számviteli, illetve bérszámfejtési rendszereiben. Ezek közül a változtatások közül kiemelkedik az adóoptimalizálás – például a kutatás-fejlesztési költségek adóalapból történő levonása, – amelyet a változást tervezők több mint egyharmada (35%) jelölt meg, illetve a válaszok egynegyedét (24%) kitevő IFRS átállás. Tervezett változtatásként nevezte meg sok cég a július 1-jétől kötelező online adatszolgáltatást (19%), és szintén jelentős súllyal szerepelt a válaszok között a béroptimalizálás és cafeteria-rendszer megújítása (14%).

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

„Nincs megfelelő mennyiségű szakképzett és nyelvismerettel rendelkező munkaerő” Arra kérdésre, hogy milyen kihívásokkal szembesültek a kitűzött célokkal és a tervezett változtatásokkal kapcsolatban, a válaszadók legnagyobb része a megfelelő munkaerő hiányát jelölte meg. Ebbe a kategóriába sorolható az összes válasz több mint egyharmada (34%), a második helyre az online számlázás került 18%-kal. Kihívásként jelölték meg a válaszadók még a piaci versenyt és a konkurenciát (15%), az árfolyamkockázatot (11%), az IFRS-t (10%), a transzferárazást (8%), illetve az új telephely létesítésének kérdését is (4%). Ezzel összhangban a céljaik elérésének útjában álló akadályok között is sokan említették a munkaerőhiányt (18%) és az IFRS-átállást (12%). A kutatás szerint a legnagyobb akadálynak (34%) azonban mégis az bizonyul, hogy az amúgy is komplex magyar adórendszer folyamatosan változik, ezzel a folyamatos adó- és jogszabályváltozással pedig nagyon nehéz lépést tartani, illetve annak megfelelni. Ettől nem teljesen függetlenül az adózással kapcsolatos adminisztráció terhe is sokaknak (26%) jelent akadályt.

A tanácsadó cégek főleg az online számlázásban segíthetnek

Az, hogy az üzleti célok elérésében az adó- és jogszabályok folyamatos változása és az adminisztráció terhe a két legnagyobb akadály, szorosan összefügg azzal, hogy a WTS Klienttel együttműködő vállalatok szerint egy tanácsadó cég leginkább a naprakész szakmai tájékozottság és tudás révén tud segíteni, vagyis céljaik elérésében közreműködni. Arra a kérdésre, hogy a nemzetközi cégek kihívásai között melyik az, amelynek leküzdésében egy tanácsadó cég leginkább képes segíteni, a legtöbben az online számlázást jelölték meg, a válaszok közel egynegyede erre irányult. Majdnem ugyanennyi válasz érkezett a transzferár aktualizálására (22%), illetve az adóoptimalizálásra (19%). „Ezek a válaszok is megerősítettek minket abban, hogy az adójellegű kérdéseket nem lehet az országhatárokon belül kezelni. Egy átfogó adótervezés vagy egy német tulajdonú cég magyarországi online számlázásának előkészítése nemzetközi tapasztalatokat igényel” – értékelte a kutatást Lambert Zoltán, a WTS Klient ügyvezető partnere. 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.