A félvezetőhiány visszahúzta az ipari termelést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Októberben az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal csökkent a termelés.

Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás – erősítette meg kedden második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A feldolgozóipari alágak többségében éves összehasonlításban növekedést mértek, azonban a legnagyobb súlyú járműgyártás – elsősorban a globális félvezetőhiány miatt – jelentősen, 29,8 százalékkal visszaesett. A számítógépek és elektronikai termékek gyártása 10,7 százalékkal maradt el a tavaly októberitől.

Az iparon belül döntő súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 4,6 százalékkal csökkent, ugyanakkor a csekély súlyú bányászaté 19,8, az energiaiparé 11,1 százalékkal nőtt.

ipari termelés

Az ipari export volumene 11,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 28 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 31,8, a 16 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 11,6 százalékkal visszaesett.

Az ipar belföldi értékesítése 8,3, a feldolgozóiparé 8,6 százalékkal emelkedett az előző év októberéhez képest.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes rendelésállománya október végén 11,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az év első tíz hónapban az ipari termelés 10,8 százalékkal nőtt. A külpiaci eladások volumene 10,2, a belföldi értékesítésé 12,0 százalékkal emelkedett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 7.

Közös adományozásra hív az Ökomenikus Segélyszervezet és a Mastercard

Az ügyfeleket bevonva indított közös adományozási programot az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására az MBH Bank és a Mastercard. A karitatív kampány során minden bankkártyás vásárlás után gyarapodik az MBH Bank és a Mastercard által a segélyszervezetnek adományozott összeg. A jótékonysági kampány az idei ünnepi időszakban, december 4. és 31. között zajlik, az ügyfeleknek pedig nincs más teendőjük, mint használni Mastercard bankkártyájukat.

2023. december 7.

A kiber- és digitális technológiai kockázatok az üzleti vezetők rémálma

Az üzleti vezetők 37%-a szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39%) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10%-a használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

2023. december 7.

Átrendeződés az ingatlanpiacon: felértékelődtek a korszerű irodák

Megtörtént a fordulat, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint a bérlők egyre inkább az alacsony üzemeltetési költségű, korszerű irodákat keresik, és ezt szem előtt tartva akár magasabb bérleti díjat is hajlandóak fizetni. A kereslet átrendeződése azoknak a property- és facility management cégeknek is kedvez, amelyek korszerű megoldásokkal, erős szakértői csapattal képesek magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítani ügyfeleiknek. A siker egyik kulcsa a hatékony energiagazdálkodás.