A Garantiqa megfelezte, egyes termék esetében pedig nullára csökkenti kezességvállalási díjait


A vállalkozások támogatása és a beruházások ösztönzése érdekében a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. lefelezte, a legfontosabb termék esetében pedig nullára csökkenti kezességvállalási díjait – jelentette be hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. január 22-től, azaz hétfőtől kezdődően, jelentősen csökkenti kezességvállalási díjait. A díjcsökkentés eredményeképpen a gazdaságfejlesztési szempontból egyik legfontosabb Széchenyi Kártya Program MAX+ esetében, a beruházási hitelek körében 0 százalékra mérséklődhet az ügyfél által fizetendő garanciadíj, ami jelentős segítséget jelent a vállalkozásoknak – emelte ki az NGM. A döntés az SZKP MAX+ folyó- és likviditási hitelek esetében pedig azt jelenti, hogy a garanciadíjak a felére csökkennek a magyarországi kis és középvállalkozások számára. Ez összeségében azt jelenti, hogy a Széchenyi Kártya Programon belül a hitelköltségek akár 30 bázisponttal is csökkenhetnek.

A kezességi díjak csökkenésével kapcsolatos részletes információk a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. honlapján érhetők el, ezzel összefüggésben pedig a Széchenyi Kártya Programot érintő változások a KAVOSZ felületein találhatók meg – hívta fel a figyelmet az NGM.

A kezességvállalási díjak csökkentése hozzájárul, hogy a hazai vállalkozások többet ruházzanak be, amely a kkv-szektor megerősödésén túlmutatóan egyaránt hozzájárul a versenyképesség növeléséhez és a gazdasági növekedés helyreállításához.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.