A hetvenes években sem volt a mostanihoz mérhető energiaársokk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Bank of England kormányzója szerint a helyzet komoly inflációs veszélyekkel jár, amely ellen nincsenek monetáris eszközeik.

Andrew Bailey a brit jegybank Londonban kiadott ismertetése szerint a brüsszeli Bruegel gazdaságkutató és elemzőműhely rendezvényén felszólalva elmondta: az egyetlen különbség az, hogy a hetvenes években több olyan év is volt, amikor energiaársokk érte a világgazdaságot – és ez annak idején a második világháború óta nem tapasztalt súlyosságú inflációs hullámot zúdított a brit gazdaságra -, és a Bank of England nagyon reméli, hogy ezúttal nem ez történik.

Importált inflációról van szó

Nagy-Britanniában és máshol is a világban az idén történelmi léptékű sokk éri a reáljövedelmeket és a kiadásokat, és ennek okát, vagyis az ellátási oldalon kialakult sokkot az Ukrajna elleni orosz invázió még tovább erősítette – fogalmazott a brit jegybank vezetője.

Andrew Bailey szerint a Bank of Englandnek nincsenek olyan monetáris eszközei, amelyekkel ez a jelenség megszüntethető, mivel az energia- és az élelmiszerárak révén jelentős részben importált inflációról van szó.

energiaár

A brit statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a lakhatási költségek nélkül számolt tizenkét havi brit fogyasztói árindex (CPI) a múlt hónapban 6,2 százalékkal emelkedett a januári 5,5 százalék után.

Az előrejelzési konszenzus 6 százalékos éves inflációt valószínűsített februárra.

A februári tizenkét havi inflációs ütem a legmagasabb volt azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.

Kína széttöredezettséget hozhat

A Bank of England kormányzója azzal számol, hogy az üzleti tevékenység költségeiben megjelennek az árupiaci kockázatokban és volatilitásban végbement hatalmas változások, és mindez a gazdasági növekedés és a kereslet gyengülésével jár.

Hozzátette, hogy az erre utaló jelek már láthatók a fogyasztói és az üzleti felmérésekben.

A brit jegybank vezetője szerint ugyanakkor ellenirányú erővel hat a monetáris politikára az inflációs sokk, és a helyzetet rendkívül bizonytalanná teszi az a tény, hogy a koronavírus-járvány mellett európai területen kitört egy háború is.

Arra a kérdésre, hogy ha Kína esetleg nyíltan kiáll Oroszország mellett az ukrajnai háború ügyében, az nem okozhatja-e a globalizált világgazdaság újbóli széttöredezését, Andrew Bailey azt mondta: a világgazdasági környezetet most még több kihívás terheli, mint a 2007-2009-es globális pénzügyi válság idején, és ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy a szakpolitikai döntéshozók és a kormányok egyértelművé tegyék: nem adják fel elkötelezettségüket a nyitott világgazdaság fenntartása mellett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.