A jegybank 10 millió forintra bírságolta az Equilor befektetési szolgáltatót


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mert a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálat során előírtakat.

A jegybank csütörtöki közleménye szerint megállapították, hogy a befektetési szolgáltató változatlanul nem teljesítette maradéktalanul kötelezettségeit, nem minden esetben vett fel a befektetési tanácsadás nyújtását megelőzően alkalmassági tesztet (nem tett eleget előzetes tájékozódási kötelezettségének), illetve befektetési tanácsadása során az ügyfélek számára nem alkalmas pénzügyi eszközt ajánlott. Ezeken felül a társaság több esetben befektetési tanácsadási szerződés létrejötte nélkül végzett ilyen szolgáltatást.

A pénzügyi felügyelet feltárta, hogy az Equilor által a korábbi határozat teljesítéseként megtett egyéb intézkedések – például rendszeres belső ellenőrzési vizsgálatok, folyamatba épített kontrollmechanizmusok bevezetése – nem bizonyultak kellően hatékonynak, és nem voltak alkalmasak a tanácsadási tevékenységet érintő jogszabálysértő magatartások megszüntetésére. A bevezetett kontrollok mindegyike utólagos, az üzletkötést követő volt, és nem bizonyultak elégségesnek a nem megfelelő befektetési tanácsadások létrejöttének megakadályozására – jelezte az MNB.

Mivel az Equilor az MNB többszöri jelzése és iránymutatásai ellenére továbbra sem felelt meg a jogszabályi és belső szabályzati előírásoknak, a felügyelet határozatában 90 napos határidő kitűzésével kötelezte a feltárt hiányosságok megszüntetésére és az arról való rendkívüli adatszolgáltatásra is.

A jegybank az ismételten feltárt jogsértések miatt szabta ki a 10 millió forint felügyeleti bírságot a befektetési szolgáltatóra. A bírság összegének meghatározásakor figyelembe vették az Equilor piaci hatását, a feltárt kockázatok mértékét, illetve azt is, hogy a társaság az MNB többszöri jelzését követően sem teljesítette maradéktalanul jogszabályi kötelezettségét – közölte a jegybank.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.