A közalkalmazotti utazási utalvány magánokiratnak minősül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A terhelt a vasúti pénztárában úgy vásárolt 50%-os közalkalmazotti kedvezménnyel jegyet, hogy a pénztárosnak egy más személy nevére kiállított, érvényben lévő utazási kedvezmény igénybevételére jogosító utazási utalványt adott.

Az utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése szerint a kiállított „utazási utalvány” alapján évente 12 alkalommal 50%-os kedvezmény illeti meg többek közt a közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatott, dolgozót. A tényállás alapján a terhelt az egyik vasútállomás pénztárában úgy vásárolt 50%-os közalkalmazotti kedvezménnyel menettérti vasúti menetjegyet, hogy a pénztárosnak a kedvezmény igazolásához egy más személy nevére kiállított, érvényben lévő utazási kedvezmény igénybevételére jogosító utazási utalványt adott. A vonaton a terhelt a jegyvizsgálónak ellenőrzésre átadta a kedvezményes menetjegyet és az utazási utalványt, de kérésére sem volt hajlandó átadni a személyazonosító igazolványát, hanem leszállt a vonatról, ahol viszont a jegyvizsgáló által értesített rendőrök intézkedés alá vonták.

Az elsőfokú eljárás

A járásbíróság bűnösnek mondta ki a terheltet közokirat-hamisítás bűntettében és 1 évi időtartamra próbára bocsátotta. A döntés fellebbezés hiányában a kihirdetésekor jogerőre emelkedett.

A felülvizsgálati indítvány tartalma

A döntés ellen a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványt terjesztett elő, melyben a jogerős ítélet megváltoztatását és a terhelt felmentését indítványozta. Álláspontja szerint a közokirat-hamisítás bűncselekményének elkövetési tárgya csak közokirat lehet, az utazási utalvány azonban nem illeszthető a közokirat fogalmába, így az nem közokirat, hanem magánokirat. Mindezek alapján a terhelt által felhasznált utazási utalvány közokirat-hamisítás elkövetési tárgya nem lehet.

A hamis magánokirat felhasználásának [Btk. 345. §] tárgya pedig ugyan a magánokirat, azonban az csak hamis, hamisított, vagy valótlan tartalmú magánokirat tekintetében követhető el. A terhelt más nevére kiállított, de alakilag és tartalmilag is valódi magánokiratot használt fel, ezért cselekménye a hamis magánokirat felhasználása vétségének megállapítására sem alkalmas. Az ügyészség álláspontja szerint büntető anyagi jogszabályt sértett a bíróság, amikor jogerős ítéletében a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapította. Ezzel a Legfőbb Ügyészség is egyetértett.

A Kúria megállapításai

Az elkövetéskor hatályos, a polgári perrendtartás szerint közokirat az olyan papíralapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül, a megszabott alakban állított ki mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját; ugyanilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít.

Idézve a 1/2010. BKPJE határozatot, a Kúria kiemelte, hogy az “utazási utalvány” nem köz-, hanem magánokirat, minthogy azt a kibocsátó akkor is munkáltatóként (közalkalmazotti, közszolgálati, szolgálati jogviszony, vagy munkaviszony keretében) állítja ki, ha egyébként hatósági hatáskört gyakorol. Az utazási utalványt a munkáltató bocsátotta ki a dolgozója részére az utazási kedvezmény igénybevételéhez. Egyetértett a Kúria azzal, hogy a terhelt által felhasznált, más nevére szóló utazási utalvány nem közokirat, hanem magánokirat, így az közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési tárgya nem lehet.

Magánokirat felhasználásával a hamis magánokirat felhasználásának vétsége követhető el. Ez a bűncselekmény akkor valósul meg, ha az elkövető jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ fel. Jelen esetben azonban a terhelt által felhasznált magánokirat nem volt sem hamis, sem hamisított, sem valótlan tartalmú. Az alakilag és tartalmilag is valós, de más nevére kiállított magánokirat felhasználását viszont a törvény nem rendeli büntetni.

A Kúria megállapította, hogy a terheltnek a jogerős ítéletben rögzített magatartása egyetlen bűncselekmény törvényi tényállását nem meríti ki, bűnösségének megállapítására ekként a bíróság jogerős ítéletében a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.

Mindezek alapján a Kúria a terheltet az ellene közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

 Az ismertetett döntés (Kúria Bfv. III. 423/2018.) a Kúriai Döntések 2019/3. számában 69. szám alatt jelent meg.

Releváns jogszabályhely: Btk. 342. § (1) bekezdés b) pont, 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.