A Samsonite fél éves adózott eredménye 7,7 százalékkal nőtt


A világ vezető bőröndgyártójának, a Samsonite Internationalnak az adózott eredménye 164,3 millió dollár volt az idei első fél évben, 7,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi 152,5 millió dollárt – közölte a hongkongi tőzsdén jegyzett cég csütörtökön.

Az árbevétel 1,768 milliárd dollár volt a június végével záródott hat hónapban, ami 0,4 százalékos csökkenés árfolyam-ingadozások nélkül a tavalyi azonos időszakhoz képest.

A cég azt közölte, hogy teljesítményét visszafogta a kínai piac helyzetének a romlása, valamint a fokozódó indiai árverseny. Az árbevétel Ázsiában 2 százalékkal, 680 millió dollárra, Észak-Amerikában pedig 0,5 százalékkal, 608,3 millió dollárra csökkent, miközben Európában 1,8 százalékkal, 372,3 millió dollárra, Latin-Amerikában pedig 2,7 százalékkal, 107,5 millió dollárra nőtt.

A Samsonite-ot 1910-ben alapították Denverben. Részvényeivel 2011 óta kereskednek a hongkongi tőzsdén. A cég bőröndöket, táskákat és egyéb kiegészítőket gyárt Samsonite, Tumi, American Tourister és High Sierra márkák alatt.

A cég csütörtöki közleményében jelezte, hogy a Samsonite igazgatótanácsa jóváhagyta a másodlagos bevezetést egy amerikai tőzsdére, amivel elérhetőbbé teszik a cég részvényeit a befektetők számára az Egyesült Államokban és szerte a világon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

A női vezetők, mint gazdaságunk fontos sikertényezői

Egy szervezetben a női vezetők arányának 10%-os növekedése akár 7%-os innovációs teljesítménynövekedést eredményezhet – derül ki a WILL Foundation által készített kutatásból. A legfelsőbb vezetői szinteken lévő nők pedig akár 27%-kal javíthatják a vállalatok pénzügyi teljesítményét, hozzájárulva ezzel a vállalatok sikeréhez. A női vezetők és nők munkahelyi arányos képviseletét vizsgálták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által támogatott kutatásban.