Átírná az unió az új földtörvényt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen.


Az Európai Bizottság hivatalosan felkéri Magyarországot: nyújtsa be észrevételeit a befektetők mezőgazdasági földterület-használatára vonatkozó, egyes szerződéses jogaikat megszüntető jogszabályával kapcsolatban – derül ki a szervezet közleményéből.

Az Európai Bizottság véleménye szerint a magyar jogszabály oly módon korlátozza a határokon átnyúló tevékenységet folytató befektetők jogait, ami sértheti a tőke szabad áramlására és a letelepedés szabadságára vonatkozó uniós jogot. Ezek a szerződésben rögzített, alapvető szabadságjogok csak „kellően indokolt esetben és az arányosság elvével összhangban” korlátozhatók. Bár a tagállamok szabadon meghatározhatják a tulajdoni rendszerre irányadó szabályaikat, ezt az uniós jog korlátai között kell tenniük – olvasható az Európai Bizottság tájékoztatásának indoklási részében.

Az első vitatott rendelkezés egy 2013 decemberi magyar törvényben szerepel, amely 2014. május 1-jei hatállyal megszüntetett bizonyos haszonélvezeti szerződéseket. E szabály, amely csupán négy és fél hónapnyi átmeneti időszakot biztosított a haszonélvezetre jogosultaknak, a korábban bejelentett, 20 éves átmeneti időszak helyébe lépett. A befektetők előzőleg arra számítottak, hogy a földet a korábbi átmeneti időszak szerint tovább tudják majd használni, és ennek megfelelően hozták meg beruházási döntéseiket. „Ezért úgy tűnik, hogy az új törvény megfosztja az érintett feleket szerzett jogaiktól és beruházásaik értékétől” – állapította meg a brüsszeli intézmény.

Az Európai Bizottság vitatja a szóban forgó törvény egy másik rendelkezését is, amely nagyon rövid felmondási idővel teszi lehetővé bizonyos, több mint 20 éve megkötött földbérleti szerződések egyoldalú felmondását. Ez Brüsszel szerint a haszonélvezeti szerződések megszüntetése kapcsán kifejtettekhez hasonló aggályokat vet fel.

Az Európai Bizottság felkérése úgynevezett felszólító levél formáját ölti, ami az Európai Unió működéséről szóló szerződés 258. cikke szerinti kötelezettségszegési eljárás első szakasza. Magyarországnak két hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon.

Az osztrák kormány tagjai többször kifogásolták az új magyar jogszabályt, szerintük a magyar eljárás ellentmond az EU-jognak. Andrä Rupprechter földművelésügyi miniszter február 17-én úgy nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság hivatalos ígéretet tett Ausztriának, megvizsgálja az új magyar földtörvényt. Erre válaszul Fazekas Sándor akkori vidékfejlesztési miniszter barátságtalan lépésnek nevezte az osztrák megnyilatkozást és hangsúlyozta, osztrák kollégája zsebszerződéseseket véd, olyanokat, akik igyekeztek megkerülni a mindenkori magyar jogszabályokat, a külföldiek földvásárlási moratóriumát is, amiről mindenkinek tudomása volt, a befektetőknek és spekulánsoknak egyaránt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.