Átlagon felüli a hazai élelmiszer-drágulás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon 5 százalékkal nőtt az átlagár az élelmiszerüzletekben az első negyedév során, a tavalyi hasonló periódushoz képest. Európában a drágulás átlagos mértéke 3 százalék. Ezt a 3 százalékot hazánk mellett további hat fejlett európai országban haladta meg az áremelkedés átlagos mértéke. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen jelentése az élelmiszerek, háztartási vegyiáruk és kozmetikumok 2013. első negyedévi kiskereskedelmi trendjeiről.


Nálunk ebben az időszakban átlagosan 2 százalékkal nőtt az élelmiszerboltok bevétele, míg a vizsgált huszonegy európai országban átlag 3 százalékkal.

Az átlagárak legnagyobb mértékben, 9 százalékkal Törökországban emelkedtek, negyedéves összehasonlításban. Utána Magyarország és Hollandia következik 5-5 százalékkal, majd Finnország, Ausztria, Szlovákia, Csehország egyaránt 4 százalékkal.

Továbbra is az árak befolyásolják az európai élelmiszer-kiskereskedelem növekedését – állapítja meg Jean-Jacques Vandenheede, a Nielsen európai kiskereskedelmi tanácsadási igazgatója. – Amíg a tavalyi második, harmadik és negyedik negyedévben azt láttuk, hogy a bolti forgalom növekedésének mértéke egyre csökken, addig ez a kedvezőtlen tendencia idén január-máricusban pozitívra változott.

Nominálisan az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom legnagyobb növekedését 12 százalékkal Törökország érte el az első negyedév során. Megelőzte Finnországot és Ausztriát, ahol 5-5 százalékos a mutató. Viszont fordított ez a trend Írországban és Görögországban, ahol az élelmiszerüzletek bevétele 2-2 százalékkal csökkent, negyedéves összehasonlításban. Ezzel egyidőben a görögországi átlagárak is 2 százalékkal kisebbek lettek.

Jean-Jacqes Vandenheede rámutat egy másik kedvező változásra: – Amíg a vizsgált országok élelmiszer-kiskereskedelmében a mennyiségi eladás a tavalyi második, harmadik és negyedik negyedévben csökkent, a megelőző évi hasonló időszakokhoz képest, addig idén már emelkedett, ha csak kis mértékben is, 0,2 százalékkal. Kiemelkedően bővült az eladott mennyiség Norvégiában 3, Törökországban, Svédországban és Svájcban 2-2 százalékkal. A legnagyobb arányú, 6 százalékos csökkenést mennyiség szempontjából Írországban, 3 százalékost Magyarországon, 2 százalékot pedig Hollandiában regisztráltunk a vizsgált huszonegy európai ország közül.     

Néhány európai országban az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum kiskereskedelmi forgalmának trendjei az idei első negyedévben. Mindig a tavalyi első negyedévhez viszonyítva. Százalékban.

Ország Áremelkedés átlagos mértéke Forgalom értéke nominálisan Százalékban
Euriópai átlag +3,1 +3,3 +0,2
Magyarország +5 +2 -3
Ausztria +4 +5 +1
Szlovákia +4 +4 0
Lengyelország +1 +1 0
Németország +3 +3 0
Görögország -2 -2 0

(Forrás: Nielsen)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.