Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 12,8 csökkent a novemberi építőipari termelés volumene


Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,6 százalékkal kisebb volt az októberinél – jelentett hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 13,4 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésében 2,5 százalékkal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 19,2 százalékkal visszaesett.

A megkötött új szerződések volumene 60,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 19,5 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 186 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A növekedés oka közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötött nagyértékű szerződés volt.

Az építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene 21,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 15,6, az egyéb építményekre vonatkozóké 25,3 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

A múlt év első tizenegy hónapjában az építőipari termelés volumene 5,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – írta a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.