Az MNB törli az OTT-ONE Nyrt.-t a BÉT terméklistájáról


Az MNB október 2-tól előírta az OTT-ONE Nyrt. részvényeinek  törlését Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról. Az OTT-ONE az ismétlődő jegybanki intézkedések ellenére sem tette közzé tette közzé a 2019., a 2020. és a 2022. éves jelentését, illetve a 2022. első fél évről készített jelentését a jogszabály szerinti tartalommal, és ezen kötelezettségeinek – nyilatkozata szerint – a jövőben sem tud eleget tenni – jelentette be szerdán a Magyar Nemzeti Bank.

Mindezek súlyosan veszélyeztetik a befektetők jogos érdekeit és a tőkepiacokba vetett bizalmat – szögezte le az MNB. A Magyar Nemzeti Bank (MNB)  határozata szerint az OTT-ONE Nyrt. részvények utolsó kereskedési napja 2023. szeptember 27., ám a jelenleg is fennálló súlyos jogsértések miatt ez csupán egy technikai dátum, a részvényekkel a tőzsdei forgalomban már nem lehet kereskedni, hiszen azok tőzsdei kereskedését a jegybank már 2021 áprilisában felfüggesztette.

Az MNB tájékoztatása kiemeli, hogy az  OTT-ONE  működésével összefüggésben az MNB-nek az elmúlt időszakban a számvitel rendjének megsértése, csalás és tiltott piacbefolyásolás gyanújával kellett büntetőeljárást kezdeményeznie.

Az OTT-ONE már hosszabb ideje nem tud megfelelni a tőzsdei nyilvános részvénytársaságok átlátható működési követelményeinek és a tőzsdei szereplésre vonatkozó minimális szakmai elvárásoknak sem. E tények olyan mértékben veszélyeztetik az OTT-ONE részvények esetleges további forgalmazása tekintetében a befektetők esélyegyenlőségét és jogos érdekeit, illetve a pénzügyi közvetítőrendszerbe – így a tőkepiacok működésébe – vetett közbizalmat, ami a kibocsátó részvényei tőzsdei terméklistáról való törlését teszi szükségessé – összegezte az MNB.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.