Be nem jelentett fúziót vizsgál a versenyhivatal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a munkaerő-kölcsönzéssel és munkaközvetítéssel foglalkozó, milánói székhelyű Gi International s.r.l. irányításszerzésének ellenőrzésére a lengyel Work Service S.A felett, a fúzió ugyanis a magyar piacot is érinti – közölte a GVH.

A közlemény szerint a hatóság azt valószínűsíti, hogy amikor az olasz cég egy befektetési megállapodás alapján irányítása alá vonta lengyel versenytársát, egyúttal közös irányítást szerzett annak magyar érdekeltsége, a Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. felett is. Ez a tranzakció hatással lehet a magyar piacra is, ezért valószínűsíthetően be kellett volna jelenteni a Gazdasági Versenyhivatalnál.

A GVH a versenyfelügyeleti eljárást az összefonódásban közvetlenül érintett minden vállalkozással – így a lengyel és olasz cég mellett a magyar vállalatot lengyel partnerével közösen irányító, Profólió Projekt Tanácsadó Kft.-vel, és a Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-vel – szemben indította meg.

Az eljárás lefolytatására hat hónap áll a versenyhivatal rendelkezésére, amely indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.