Beolvad a PSZÁF az MNB-be


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően, október 1-től megszűnik a PSZÁF.


A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat értelmében a PSZÁF pénz-, tőke- és biztosítási piac felügyeletével kapcsolatos funkcióit, továbbá a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkcióit a jegybank látja el. Az MNB szerveinek korábbi köre, azaz a monetáris tanács, az igazgatóság és a felügyelőbizottság így kiegészül az eltérő működésű és feladatkörű Pénzügyi Stabilitási Tanáccsal.

A jogszabályjavaslat – annak átmeneti rendelkezései alapján – ez év október elsején lépne hatályba, így a PSZÁF ekkor megszűnne.

A törvényjavaslat szerint a monetáris tanács feladata lesz – a korábbi hatáskörein túl – kijelölni az MNB mikro- és makroprudenciális feladataival kapcsolatban azon stratégiai kereteket, amelyek között a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntést hoz.

A Pénzügyi Stabilitási Tanács legalább három, legfeljebb tíztagú testület, amelynek elnöke az MNB elnöke, a területért felelős alelnök, illetve az MNB elnöke által kijelölt, a pénzügyi stabilitáshoz kapcsolódó, alapvető feladatokat ellátó vezetők.

A javaslat értelmében az MNB igazgatósága a jövőben felelős lenne a Pénzügyi Stabilitási Tanács által meghozott döntések végrehajtásának irányításáért is.

A javaslatnak a jegybank elsődleges céljára vonatkozó szakasza alapján az MNB az árstabilitás elérésének és fenntartásának a veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását.

A javaslat szerint a két szervezet integrációjának megteremtése alapvető feltétele annak, hogy biztosított legyen a hatékony koordináció a makro- és mikroprudenciális felügyelet között, azaz a pénzügyi rendszer egészének stabilitását veszélyeztető rendszerkockázati tényezők nyomon követése és kontrollja, illetve az intézmények egyedi felügyelését, az egyedi kockázatok nyomon követését szolgáló mikroprudenciális felügyelés között.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

A javaslat az integrálás legfőbb előnyének nevezi azt, hogy mind a makro- és mikroprudenciális felügyelet, mind pedig a monetáris politika tágabb információs bázishoz jut, javulnak a döntés előkészítés feltételei, ellentmondás mentessé válik a pénzügyi közvetítőrendszer felé történő hatósági fellépés.

A jelenleg a PSZÁF-nak fizetendő felügyeleti díjat, igazgatási, szolgáltatási díjat október 1-jétől az MNB-nek kell fizetni a korábbihoz hasonló szabályok szerint.

Az MNB elnöke az új mikroprudenciális felügyeleti feladatok kapcsán felhatalmazást kap azon területek rendeleti szabályozására, amelyek esetében a PSZÁF elnökének is felhatalmazása volt. Lényeges változás azonban, hogy e jogszabályok a korábbiaknál magasabb szinten – a kormányrendelettel egy szinten – helyezkednek majd el a jogszabályi hierarchiában, és csak törvénnyel nem lehetnek ellentétesek.

A törvényjavaslat megnevezi a rendszerkockázatok feltárásával és kezelésével kapcsolatos alapvető jegybanki feladatokat, így a hitelkínálat figyelemmel kísérését, a túlzott hitelkiáramlás megakadályozását szolgáló intézkedések meghozatalát. Nevesíti a feladatok között az anticiklikus tőkepuffer képzésének szabályozását, a rendszerszintű likviditási kockázatok csökkentését szolgáló intézkedések meghozatalát, illetve rendszerszinten jelentős intézmények csődvalószínűségét csökkentő intézkedések meglépését.

A javaslat az anticiklikus tőkepuffer szabályait a Magyarország által várhatóan 2014. január 1-ig bevezetendő, jelenleg kihirdetés előtt álló uniós irányelvvel összhangban határozza meg.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.