Black friday: hiányzik a vásárlói tudatosság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Négyből csak egy internetező készül előre átgondoltan, megtervezetten a leárazásokra az eNET Internetkutató felmérése szerint.


A hazai e-kereskedelemben már kimutatható a fekete péntek hatása – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A fekete péntek (black friday) csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek  – az idén november 24-e – elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban; ez a nap hagyományosan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, amikor rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők.

Magyarországon az internetes kereskedelemben nagyobb a fekete péntek súlya – jelezte Vámos György, megjegyezve, hogy több cég már korábban elkezdi az akciót. Becslése szerint az e-kereskedőknek 5 és 10 milliárd forint közötti bevételt hozhat az akció.

A fekete péntek által generált forgalom elérheti a teljes novemberi bevétel egyharmadát – jelezte az OKSZ főtitkára. Összehasonlításképpen hozzátette, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem teljes novemberi volumene tavaly megközelítette a 32 milliárd forintot.

[htmlbox karteritesi_jog]

 

Egyre több hagyományos üzletben is hirdetnek fekete pénteki akciókat, de az iparcikk-kiskereskedelem súlya tízszer akkora, mint a webkereskedelemé, így nehezebben kimutatható az akció hatása. Októberhez képest általában nő az iparcikkek vásárlása novemberben, de nem lehet azt mondani, hogy ez a növekedés kizárólag a fekete péntek miatt lenne – fejtette i a szakértő.

A kereskedelmi szövetség főtitkára rámutatott: egyre több elkölthető jövedelme van a lakosságnak, a kereskedők pedig a fekete péntekkel a decemberi, karácsonyi vásárlási időszakot próbálják megnyújtani. Már nem csak egy pénteken van blackfriday, és már nem csak egy napra koncentrálódik az akció – tette hozzá.

Az eNET Internetkutató napokban készített online felmérése szerint tavaly csaknem 2,1 millió felnőtt magyar internetező vásárolt a fekete pénteki akciókban, idén pedig már meghaladja a 3,3 milliót azoknak a száma, akik tervezik, hogy akár online, akár offline módon igénybe veszik a kínált akciókat.

Bár nagy az a vásárlói tömeg, amit a black friday meg tud mozgatni, de a kutatás szerint mégsem kíséri az akciókat erőteljes tudatosság. A legtöbben megnézik ugyan az akcióhoz kapcsolódó weboldalakat, boltokat, de négyből csak egy internetező készül előre átgondoltan, megtervezetten a leárazásokra. A netezők ötöde épp csak ránéz az akciókra, minden tizedik netezőt pedig hidegen hagyja a black friday.

A vásárlást tervezők átlagosan körülbelül 36 ezer forint értékben szándékoznak költeni. Ez az átlagos költés a potenciális vásárlók számára kivetítve nagyságrendileg 120 milliárd forintos forgalmat generálhatna, ha valamennyi vásárlási terv megvalósulna – közölte az eNET. Hozzátették: ez meghaladná a teljes tavalyi hazai online kereskedelmi forgalom negyedét.

A közeledő karácsony rányomja a bélyegét a fekete pénteki vásárlásokra is. A legtöbben játékot, ajándékot és háztartási gépeket, konyhafelszerelést terveznek venni. Toplistásak még a szórakoztató elektronikai eszközökre és a ruházatra vonatkozó vásárlási tervek. Öt potenciális black friday vásárlóból egy számít arra, hogy mobiltelefont, drogériai terméket, szépségápolási cikket, illetve könyvet vesz majd ezeken a napokon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.