Borúlátóbbak az ipari és építőipari cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az üzleti, ezen belül is különösen az ipari, építőipari várakozások romlása miatt jelentősen csökkent áprilisban a GKI konjunktúraindexe, nagyjából két évvel ezelőtti szintjére esett vissza – közölte GKI Gazdaságkutató Zrt.

Az előző két hónaphoz hasonlóan az üzleti várakozások romlottak, a fogyasztók ugyanis harmadik hónapja egyre optimistábbak.

Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a konjunktúraindex a márciusi 6,2 pontról áprilisban 2,9 pontra esett vissza. Az üzleti bizalmi index a márciusi 12,1 pontról áprilisban 7,1 pontra csökkent, a fogyasztói bizalmi index viszont az előző havi mínusz 10,7 pontról mínusz 8,9 pontra javult.

Az üzleti várakozások december óta romlanak, legnagyobb mértékben az iparban és az építőiparban. Áprilisban a legnagyobb visszaesés az iparban, a legkisebb a szolgáltató szektorban következett be.

Jelentősen romlott a várható termelés és a rendelésállomány – ezen belül az export -, valamint a készletek megítélése. Az elmúlt időszaki termelést változatlannak látták a válaszadók. Áprilisban az építőipari bizalmi index egy évvel ezelőtti szintjére esett vissza. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség csökkent, a rendelésállományok értékelése pesszimistábbá vált. Egyaránt rosszabbak lettek a magas- és a mélyépítő cégek kilátásai.

A kereskedelmi bizalmi index a márciusi emelkedés után áprilisban ennél jelentősebben csökkent, s ezzel az elmúlt öt évet jellemző viszonylag keskeny sáv közepéhez áll közel. Az eladási pozíció és a rendelésállomány megítélése érezhetően kedvezőtlenebb lett, a készleteké viszont javult. A szolgáltatói bizalmi index áprilisban két éves mélypontjára került – írta a GKI.

A foglalkoztatási szándék múlt év végéhez képest bekövetkezett gyengülése az ipar kivételével áprilisban is folytatódott. Bár továbbra is minden ágazat létszámnövelésre törekszik, ennek mértéke idén érezhetően gyengült, főleg az építőiparban.

Kiemelték: a lakosság munkanélküliségtől való félelme még soha nem volt olyan alacsony, mint most áprilisban. Az áremelési törekvés az iparban és a kereskedelemben kissé gyengült, az építőiparban és a szolgáltató szektorban nem változott. Ugyanakkor az áremelésre törekvők aránya főleg az építőiparban és a kereskedelemben továbbra is magas, miközben árcsökkentésre alig számít valaki.

Kissé tovább mérséklődött a fogyasztók inflációs várakozása. A magyar gazdaság jövőjének megítélése áprilisban az üzleti szféra minden ágazatában sokat romlott, különösen az iparban, ahol a rosszabbodást várok aránya már meghaladta a javulásban bízókét.

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke január óta javul, ennél magasabban utoljára tavaly szeptemberben állt. A fogyasztók várható pénzügyi helyzetüket áprilisban kissé rosszabbnak, megtakarítási lehetőségüket viszont kedvezőbbnek érezték, mint márciusban.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.