Bővítette gyártókapacitását a Metmark Kft.


Csaknem 300 millió forintos beruházással bővítette gyártókapacitását a fémáru-kereskedelemmel és -gyártással foglalkozó, szekszárdi Metmark Kft. – közölte a cég.

A tavaly év végén zárult fejlesztéshez a Gazdasági és Innovációs Operatív Program Plusz 206 millió forintos támogatását használták fel. Tájékoztatásuk szerint a projekt részeként bővítették és korszerűsítették a cég szekszárdi raktárát. Az új, 508 négyzetméteresre növelt ingatlanba költözött a vállalat központi irodája is. Az épületet 35 kilowatt teljesítményű hőszivattyús fűtéssel, valamint  25 kilowattos napelemrendszerrel szerelték fel. A fejlesztési forrásból többek között hidraulika élhajlítót, lézer- és plazmavágót, hidraulikus táblalemezollót, kosaras emelőt, targoncát szereztek be.

A berendezésekkel komplex gyártási folyamatot tudnak végezni, és a kft. portfóliója kiegészíthető saját fejlesztésű termékekkel – tették hozzá.
Kerekes Csaba ügyvezető igazgató elmondta, a projekttel elsősorban a cég versenyképességét szeretnék növelni, becslése szerint a fejlesztés az árbevétel tíz százalékos növekedését eredményezheti.

A 2002-ben alapított, többek között expandált és perforált lemezeket forgalmazó kft. referenciái között több stadion és bevásárlóközpont burkolata szerepel. A 29 dolgozót foglalkoztató cég 2022-ben 1,41 milliárd forint nettó árbevétel mellett 61 millió forint adózott eredményt ért el, az ügyvezető tájékoztatása szerint a 2023-as árbevétel hasonló nagyságú eredmény mellett 1,3 és 1,4 milliárd forint között várható.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.