Cégtemetőre csapott le a NAV
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jelentős köztartozást felhalmozó cégeket tüntetett el az a bűnszervezet, amelyet a minap számoltak fel a NAV munkatársai. Az állam kára 110 millió forint, és egy fővárosi ügyvédet is előzetes letartóztatásba helyeztek.
A NAV munkatársai egy dunafalvai családi házra csaptak le, ahová több mint 60 gazdasági társaságot jelentettek be. A ház üres volt, a jelentős köztartozásokat felhalmozó cégeknek sem volt nyomuk. Az ügynek huszonöt gyanúsítottja van, három embert, köztük egy budapesti ügyvédet a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
Varga Sándor, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának igazgató-helyettese elmondta: „az adóssággal rendelkező cégektől ez az idézőjelek között mondott cégmentő szolgálat a közreműködéséért az eladósodottság mértékétől függő anyagi ellenszolgáltatást kért, ami legalább ötszázezer forint volt.”
A NAV szerint a cégtemetőt működtető bűnszervezet 110 millió forinttal rövidítette meg az államot. A lefoglalt ingatlanok, járművek és bankszámlák miatt azonban a kár nagy része megtérülhet.
A kilenc megyét érintő akcióban a pénzügyi nyomozók egy időben harmincöt helyszínen tartottak házkutatást. Az ügyben adócsalás, költségvetési csalás, sikkasztás és közokirat-hamisítás miatt indult eljárás.
(Forrás: MTI)