Csökkent a hazai kkv-k optimizmusa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, a hangulatromlás mögött az áll, hogy a cégek növekvő közterhekre és magasabb hitelkamatokra számítanak, miközben az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke a harmadik negyedévben 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. „A vállalkozások – a jelentősnek mondható 10 pontos csökkenés ellenére – továbbra is bizakodva tekintenek az előttük álló egy évre, hiszen az index egy kisebb kilengést leszámítva közel két éve a pozitív tartományban van. A mostani változás hátterében inkább az áll, hogy az előző negyedévben a választásokat rendszerint követő felfokozott hangulat visszakorrigált egy reálisabb szintre” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. „Jelenleg a cégek gazdasági helyzetét meghatározó tényezők közül a közterhek és a vállalati hitelkamatok várt változásának megítélése romlott, valamint a vállalkozások egy jelentős része szerint az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre” – tette hozzá Kovács Viktor Zoltán.

Nagy cég, nagy változás

A bizalom minden árbevétel-kategóriában alább hagyott, azonban minél nagyobb a cég, annál nagyobb változás figyelhető meg. Továbbra is a középvállalkozások bizalma a legmagasabb, de több mint felére, 36-ról 15 pontra zuhant. A kisvállalkozásoknál 18 pontos visszaesés történt, így hangulatuk jelenleg 4 ponton áll, miközben a mikrovállalkozások bizalma 9-ről 8 pontra mérséklődött, azaz gyakorlatilag nem változott.

Az ágazatok közül továbbra is az ipari cégek a legbizakodóbbak, annak ellenére, hogy 38-ról 26 pontra mérséklődött bizalmuk. Tőlük nem sokkal lemaradva a kereskedelmi cégek vannak, nekik gyakorlatilag nem változott az előző negyedévhez képest a hangulatuk (21 pont). A szolgáltató és a mezőgazdasági szektor viszont ennél jóval szerényebben látja a következő egy évet (4 és 1 pont), utóbbinál ráadásul 20 pontos visszaesés történt.

Növekvő közterhekre és drágább hitelkamatokra számítanak

Az előző negyedévi közterhekre vonatkozó pozitív várakozások alábbhagytak, és akik eddig adócsökkentésben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak. „Az előző negyedévi 30%-ról 39%-ra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során, ezzel párhuzamosan pedig 34%-ról 24%-ra csökkent az alacsonyabb közterheket feltételezők aránya. Ezzel összefüggésben a kormányzat tevékenységéről is negatívabban nyilatkoztak a cégek, ugyanis az előző negyedévi 16% helyett jelenleg már 24% gondolja úgy, hogy az elmúlt hónapok intézkedései – mint például feltehetően a cafeteria szabályok módosítása – rontottak versenyképességén. Mindemellett a cégek többsége (57%) egyértelműen növekvő vállalati hitelkamatokkal kalkulál, a szektor átlagosan 2 százalékpontos díjnövekedést valószínűsít az előttünk álló egy évben.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.