EB: 13 milliárd eurós bírság az Apple-nek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az uniós szabályok értelmében tiltott állami támogatásnak minősülnek az adókedvezmények, amelyeket Írország nyújtott az Apple-nek 2003 és 2014 között, az amerikai informatikai óriáscégnek ezért mintegy 13 milliárd eurót (körülbelül 4 ezer milliárd forintot) kell visszafizetnie az ír államnak – döntött kedden az Európai Bizottság (EB).


„A bizottság arra a megállapításra jutott, hogy Írország illegális adótámogatásokat nyújtott az Apple-nek, amely lehetővé tette, hogy a vállalat éveken keresztül lényegesen kevesebb adót fizessen más cégeknél” – mondta sajtótájékoztatóján Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

Az egyes vállalatoknak nyújtott adókedvezmények sértik az állami támogatásokra vonatkozó uniós előírásokat, a brüsszeli testület ezért a mintegy 13 milliárd euró értékű támogatás és a kamatok visszafizettetésére szólította fel Írországot a tisztességes verseny helyreállítása érdekében – közölte a dán EU-biztos.

A nemzetközi sajtóban megjelent cikkek szerint ez a Brüsszel által valaha kiszabott legnagyobb adózási büntetés.

Az EB tájékoztatása szerint az Apple 2003-ban 1 százalékos társasági adót fizetett az Európában elért nyeresége után, 2014-ben pedig már csak 0,005 százalékot. Írországban 12,5 százalékos az általános társasági adókulcs, ami már így is a legalacsonyabb az Európai Unióban.

„Remélem világos, hogy számos jó és átlátható módja van annak, hogy a tagállamok ösztönözzék a beruházásokat és támogatást nyújtsanak azon cégeknek, amelyek be akarnak fektetni Európában” – hangsúlyozta Vestager. Mint mondta, a mai döntés mutatja, hogy a bizottság képes cselekedni, amikor egy tagország tisztességtelen előnyt nyújt egy vállalatnak. Hozzátette, „a cél az, hogy minden egyes cég ott fizessen adót, ahol profitot termel”.

 

Nem sokkal a bejelentést követően Írország és az Apple is jelezte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen. Ebben az esetben az ügy majd az Európai Unió Bírósága elé kerül, ahol vélhetően még évekig tartó jogi csatákra lehet számítani.

Az amerikai óriáscég közleményt adott ki, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a bizottság döntése „káros hatással lesz a munkahelyteremtésre és a befektetésekre Európában”. Mint írták, az Apple bízik benne, hogy a fellebbezés nyomán vissza fogják vonni a döntést.

Michael Noonan ír pénzügyminiszter kijelentette, „nincsen más választása”, mint hogy kezdeményezze a fellebbezést a döntés ellen. „Mélységesen nem értek egyet a bizottság döntésével” – fogalmazott a tárcavezető, aki szerint a fellebbezés elengedhetetlen az ír adórendszer integritásának védelme érdekében.

Az uniós versenyhatóságként eljáró bizottság 2014 nyarán indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy a nagyvállalat és az ír adóhatóság közötti megállapodás sérti-e a szabad versenyt.

A döntés várhatóan komoly felháborodást fog kelteni Washingtonban, az Egyesült Államok ugyanis azzal vádolja az Európai Bizottságot, hogy módszeresen amerikai cégeket vesz célba. Brüsszel az ugyancsak amerikai Amazon online kereskedőház és McDonald’s gyorsétterem-lánc adózási egyezségeit is vizsgálja, tavaly pedig 30 millió euró elmaradt adó visszafizetésére kötelezte a Starbucks amerikai kávézóláncot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.