Egyre drágább a termőföld


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Drágult a termőföld a tavalyi első három negyedévben is, de az áremelkedés üteme kissé mérséklődött – közölte a Takarék Jelzálogbank.

Átlagosan 6,58 százalékkal drágult a termőföld országszerte 2021 első 9 hónapjában, míg az előző év azonos időszakában 6,61 százalékkal. A reálárak emelkedése mérséklődött, éves összevetésben 3,2 százalékról 1,4 százalékra – írták.

A szántóföldek az átlagnál kisebb ütemben, 5 százalékkal drágultak, országos átlagban 1,78 millió forintba került egy hektár. A térségek közül Közép-Magyarországon, a megyék közül Tolnában kellett a legtöbbet fizetniük a vásárlóknak. Viszonylag alacsony, 5,1 százalékos volt a gyümölcsösök árváltozása, csaknem azonos, mint az előző években, de a művelési ágak közül a hektáronkénti 1,95 millió forinttal ez a legdrágább – tették hozzá. A gyepekért, rétekért, legelőkért 7,4 százalékkal, a szőlőkért 8,5 százalékkal kellett többet fizetni, mint az előző évben.

Az erdők és a fásított területek árai nőttek a legnagyobb mértékben, 15,8 százalékkal, de a gyepekhez, rétekhez, legelőkhöz hasonlóan hektáronként csak 1,1 millió forintba kerültek a közlemény szerint. Nagyobb időtávban vizsgálva a termőföldek jó befektetésnek bizonyulnak, áraik 2010 óta jelentősen nőttek. A gyümölcsösök és a szántók csaknem háromszor, a szőlők több mint kétszer annyit érnek, mint 12 éve. A gyepek, rétek és legelők ára 177 százalékkal, míg az erdőké és fásított területeké 154 százalékkal emelkedett – összegezte a Takarék Jelzálogbank.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 1.

Termőföldvásárlás cégként, vagy magánszemélyként?

A termőföldek vásárlásának, használatának feltételeit akár magánszemélyről, akár gazdasági társaságról van szó, a magyar jogi környezet erősen korlátozza, szabályozza. Ugyanakkor a termőföld ára az ingatlanpiacon belül is figyelemre méltó emelkedést produkált az utóbbi 10 évben. Mutatjuk a részleteket, mire kell felkészülni termőföld-ügylet esetén.
2020. február 27.

Nagyot nőtt a termőföld ára

A termőföld hektáronkénti átlagára elérte az 1,6 millió forintot tavaly, ami 11 százalékos drágulás az előző évhez képest az Agrotax Kft. legfrissebb elemzése szerint.