Egyre népszerűbb a csok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ma már minden hatodik ingatlanvásárlásnál csok-ot vesznek igénybe – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.


Novák Katalin közölte: bár egyre nő az új ingatlan vásárlására igényelt támogatások aránya, még mindig a használt ingatlanok javára billen a mérleg. Ugyanakkor, ha a támogatások összeget veszik figyelembe, akkor az új lakásokra fordítottak többet – jegyezte meg.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

 Novák Katalin a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, a kormány megtéríti az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak.

(MTI)

    


Kapcsolódó cikkek

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.

2024. október 7.

KSH: a kiskereskedelmi forgalom 4,1 százalékkal emelkedett

Augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).