Egységbe kovácsolta a médiát a reklámadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint száz médium csatlakozott a tervezett reklámadó bevezetése elleni tiltakozó akcióhoz csütörtök este. A Magyar Reklámszövetség kezdeményezésére televíziók, rádiók, nyomtatott és internetes újságok fejezték ki, hogy nem értenek egyet az Országgyűlés elé hétfőn beterjesztett reklámadó-tervezettel.


Csütörtökön este negyed 8 és fél 8 között televíziós csatornák elsötétítéssel, rádiók a tiltakozás szövegének beolvasásával demonstráltak. A csatlakozó online médiumok negyedórán keresztül szintén egy tiltakozó szöveget helyeztek el oldalukon. A nyomtatott sajtótermékek pénteken üres oldallal fejezik ki a reklámadó bevezetése elleni tiltakozásukat. (A Népszava már csütörtökön demonstrált, az újság 9. oldala fehér színnel jelent meg.)

A tiltakozó tévécsatornák között volt az RTL, a TV2, a HírTv és az ATV. A rádiók sorában volt a Class FM, az InfoRádió, a Lánchíd Rádió és a Gazdasági Rádió. A nyomtatott sajtótermékek közül az akcióhoz csatlakozott például a Magyar Nemzet, a Népszabadság, a Népszava, a Blikk, a Metropol, illetve a HVG, a Magyar Narancs és a 168 óra. Az internetes lapok között voltak a legjelentősebb hírportálok, többek között az Origo, az Index, és az akcióhoz csatlakozott lapok online kiadásai.

A Magyar Reklámszövetség kedden kezdeményezte, hogy a médiavállalatok és a szakmai szervezetek a következő parlamenti ülésnap előtt elsötétítéssel, fehér vagy fekete lap megjelentetésével fejezzék ki tiltakozásukat a reklámadó ellen. A szövetség honlapján olvasható tájékoztatás szerint a kezdeményezéshez csütörtök estig 20 tévécsatorna, 12 rádió, 11 nyomtatott sajtótermék és 78 online felület csatlakozott.

Számvitel nagy kézikönyve csomag

A csomagban lévő kiadványok:

1. A számvitel nagy kézikönyve 2014
2. Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek
3. Adó határidőnapló

Most három kiadványt kap egy áráért! Bővebb információ és megrendelés itt!

A fideszes L. Simon László hétfőn terjesztette be az Országgyűlés elé törvényjavaslatát a reklámadó bevezetéséről. A javaslat különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját, amelyeket fél milliárd forintos árbevételig 0 százalékos adó terhel, a 20 milliárd forintot meghaladókat azonban már 40 százalékos. A törvény, amely már 2014-re is megállapítana adófizetési kötelezettséget, a kihirdetése utáni 31. napon lépne hatályba.

A beterjesztés után az érintett területen működő szakmai szövetségek és egyesületek közös közleményben egyöntetűen elutasították az előterjesztést; a tervezet ellen tiltakozott az RTL Magyarország és a TV2 is. Több piaci szereplő arra hivatkozott, hogy a reklámadó a költségvetés számára arányát tekintve jelentéktelen bevételt jelentene, a médiavállalatokat viszont tönkretenné. L. Simon László kedden azt mondta, hogy a közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.