Élénkül a lakáspiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Növekvő tranzakciószám, emelkedő lakásárak jellemezték a magyar ingatlanpiacot a Duna House (DH) elemzése szerint.


Júniusban a DH becslése szerint 7649 adásvétel volt, ami 5 százalékos éves növekedést jelent; az első félévben több mint 53 ezer adásvétel volt az egy évvel korábbi 40 ezer után. A növekedést a 2011 év eleji, a kilakoltatási moratórium feloldásával kapcsolatos kivárás, illetve a 2012 év eleji, végtörlesztés miatti piaci élénkülés magyarázza.

Az idén az első félévben vidéken Pest, Győr-Moson-Sopron, Zala és Hajdú-Bihar megyében vették a tégla lakásokat 200 ezer forint feletti átlag négyzetméter áron, a fővárosban továbbra is a II. kerület volt a legdrágább, 353 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. A panelek országos átlagára – Közép-Magyarország kivételével – 127 ezer forint/négyzetméter; Pest, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében 150 ezer forint feletti volt a panelár, Budapesten a népszerű XIII. és XI. kerületben pedig 200 ezer forint feletti.

A DH adatai szerint a fővárosban egy hónap alatt 4 százalékkal, 38 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya. A második legnagyobb csoport a befektetőké, ők az összes eladás mintegy ötödét teszik ki, 17 millió forint fölött vásárolnak, átlagban 60 négyzetméter körüli lakásokat. Vidéken a befektetők 9 millióért vásároltak átlagban, 65 négyzetméteres átlagos méretben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.