Eltűnőben a kkv-k beruházási kedve


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyot zuhant a vállalkozások beruházási szándéka, jelenleg a cégvezetők 44%-a gondolkodik fejlesztésben a következő egy év során. Nagyobb beruházási kedvre az ipari és a mezőgazdasági, valamint a középvállalkozásoknál számíthatunk – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, megelőzve a sok éven keresztül legnépszerűbb informatikai fejlesztéseket. 


Továbbra sem lehet nagy beruházási dömpingre számítani a hazai vállalkozások körében. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adata szerint a tavaly elindult javulást követően újra alábbhagyott a cégek beruházási hajlandósága. „A következő egy év során a vállalkozások kevesebb mint fele, csupán 44%-uk tervez valamilyen fejlesztést, ami jelentős, 12 százalékpontos visszaesés az előző negyedévhez képest. 

A visszaesés hátterében feltehetően az áll, hogy a kkv-szektort célzó EU pályázatok beindulása továbbra is várat magára. Emellett látni kell, hogy a kisebb-nagyobb javulások ellenére 2014 óta folyamatosan csökken a beruházási szándék, amelyet a legutóbbi KSH adat is alátámaszt, hiszen a második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 20%-kal maradt el az előző év azonos időszakához képest. Az első félévet nézve pedig 17%-kal csökkent a beruházási teljesítmény az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. 

 

„A célokat tekintve kivételesen a gépek, berendezések fejlesztése áll az élen, hiszen az elmúlt 12 évben rendre az IT beruházások élveztek elsőbbséget. Jelenleg minden ötödik vállalkozás készül gépeinek lecserélésére, az informatikai fejlesztések visszacsúsztak a második helyre (18%), míg a gépjárműpark korszerűsítése stabilan tartja harmadik helyét (11%)” – részletezte az eredményeket a szakember.

Nagyobb cég, több beruházás

A beruházási szándék nagymértékben függ a vállalkozás profiljától. Legnagyobb arányban a mezőgazdasági és az ipari szektorban számíthatunk fejlesztésekre (63% és 60%) a következő egy év során. A kereskedelmi és szolgáltató cégek közel azonos arányban, de az előbb említett szektoroknál jóval visszafogottabban terveznek beruházni (38% és 37%). Az agráriumban és az iparban nem meglepő módon elsősorban gépi, míg a kereskedelmi és szolgáltató szektorban az informatikai fejlesztéseken van a hangsúly. 

A cég tevékenysége mellett a mérete is jelentős befolyásoló tényező a fejlesztési terveknél. Míg a mikro- és kisvállalkozások az átlaggal közel azonos arányban készülnek beruházni (42% és 43%), addig a középvállalkozásoknál ez az arány már 51%.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.