Felfrissül a kicsik hitelállománya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A növekedési hitelprogram kölcsöneinek zöme a kkv-szektornak jut.


A Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja (NHP) során egyértelműen a kisebb vállalkozások kerültek előtérbe: darabszám szerint a folyósított hitelek 70 százalékának összege 50 millió forint alatt maradt, a kis-és középvállalkozások (kkv-k) számára ez jelentős kamatcsökkenést hozott, ami megtakarításként jelenik meg náluk – írta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre.

Volner János jobbikos országgyűlési képviselő azt kérdezte a nemzetgazdasági minisztertől, hogy „Mely hazai kis- és középvállalkozások kaptak hitelt a növekedési hitelprogram első szakaszának keretében?” és „Készült-e bármilyen statisztikai jellegű összesítés a növekedési hitelprogram első szakaszában finanszírozott kis- es középvállalkozásokról?”

Varga Mihály válaszában azt írta: az első szakasz további eredménye, hogy a kkv-hitelállomány átlagos futamideje jelentősen kitolódott, míg az állomány nagyobb része korábban 1-3 éves lejáratú volt, addig az NHP keretében jellemzően ennél hosszabb, 5-10 éves futamidejű hiteleket helyeztek ki. Így jelenleg az átlagos futamidő mintegy 7 év – írta a nemzetgazdasági miniszter.

A válaszlevélben közölt jegybanki táblázatból kiderül: az NHP első szakaszában összesen 9844 hitelügylet keretében 701 milliárd forint összegű hitelt helyeztek ki a bankok és a takarékszövetkezetek, ebből a mikrovállalkozások 214 milliárd forint hitelt vettek fel 4554 hitelszerződés révén, a kisvállalkozásoknak 226 milliárd forintot folyósítottak 3596 hitelszerződés alapján, míg a középvállalkozások 1694 hitelszerződés keretében 261 milliárd forint hitelhez jutottak.

Az NHP első szakaszában együttesen 290 milliárd forint új hitelt folyósítottak a pénzintézetek, ebből mikrovállalkozások 84 milliárd forint, kisvállalkozások 99 milliárd forint, középvállalkozások 107 milliárd új hitelt kaptak.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.