Felszámolási eljárások: két új jogegységi határozat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Márciusban két új jogegységi határozatot tett közzé a Kúria, mindkettő a felszámolási eljárásban nyújt segítséget a jogalkalmazóknak.


A jogegységi határozatok a felszámolási eljárásban felmerülő olyan kérdéseket érintenek, amelyek visszatérően fejtörést okoztak a zálogjoggal rendelkező hitelezők, a felszámoló eljárása ellen kifogást előterjeszteni kívánó hitelezők, a felszámolók és a felszámolási bírók számára is.

Levonhatók-e a zálogtárgyat terhelő adók a zálogtárgy értékesítési bevételéből?

Az 1991. évi XLIX. törvény (Csődtörvény) 49/D. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[…] Ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett, a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból kizárólag a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának, értékesítésének költségeit (követelésen alapuló zálogjog esetén a követelés behajtásából származó bevételből a behajtás költségeit), valamint a nettó vételár (a követelés behajtásából származó bevétel) 5%-ának megfelelő mértékű felszámolói díjat vonhatja le, a fennmaradó összeget pedig haladéktalanul az értékesített zálogtárgyat terhelő, zálogjoggal biztosított követelés (tőke, szerződéses kamat, költségek) kielégítésére köteles fordítani, több jogosult esetén a Ptk. 5:118–5:122. §-ában meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével. […]”

A bírósági gyakorlat korábban nem volt egységes abban a kérdésben, hogy a közterhek a Csődtörvény 49/D. §-a alapján levonhatóak voltak-e a zálogtárgy vételárából. A nyilvánosságot kapott döntések egy része kizárta a közterhek levonhatóságát, míg egy korábbi ítélőtáblai határozat konkrétan az építményadó levonhatóságát emelte ki. A jogértelmezési kérdés azért merül fel, mivel főszabály szerint a hitelezők követeléseinek kielégítési sorrendjében első helyen, a felszámolás költségei között kerülhetnek kifizetésre a közterhek, így a legtöbb adó- és járuléktartozás [Csődtörvény 57. § (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés]. A zálogjoggal rendelkező hitelező kielégítési rangsort megelőző helyzetét megalapozó, a Csődtörvény 49/D. § (1) bekezdésében található rendelkezés azonban nem említi a zálogtárgyhoz kapcsolódó közterheket, ebből levonható lenne egy olyan következtetés is, mely szerint ezeket nem lehet levonni.

Az 1/2015. számú PJE határozat egyértelművé teszi, hogy a felszámolási eljárásban a zálogtárggyal kapcsolatban a felszámolás kezdő időpontját követően keletkezett adókötelezettség és egyéb közteher a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának, értékesítésének költségei körébe tartozik. Ennek az a hatása, hogy ezek a közterhek a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból levonásra kerülhetnek. Ilyen esetekben tehát a privilegizált, a Csődtörvény szerinti kielégítési rangsort megelőző követeléssel rendelkező zálogjogos hitelezőnek számolnia kell azzal, hogy a zálogtárgy értékesítése során nemcsak a szűk értelemben vett, fizikai vagyonmegóvási és értékesítési költségek kerülnek levonásra az értékesítésből befolyó összegből, hanem a felszámoló levonja a zálogtárgyra vonatkozó közterheket, adókat, illetékeket is. Fontos, hogy nem bármilyen, a zálogtárggyal kapcsolatos közteher vonható le az értékesítéskor befolyó bevételből, hanem csak a felszámolás kezdő időpontja után keletkező és szorosan kapcsolódó adókötelezettség, illetve közteher.

A Csődtörvény a zálogtárgyak értékesítéséből befolyó vételárra és a zálogjoggal nem terhelt vagyonból befolyó összegre külön elszámolási és kielégítési szabályokat tartalmaz. A jogegységi határozat szerint a szabályozás logikája az, hogy a speciális felszámolási vagyonnak minősített zálogjoggal terhelt vagyon esetében a zálogjogosult követelésének kielégítését csak azok a költségek előzhetik meg, amelyek szorosan a zálogjoggal terhelt vagyontárgyhoz, a zálogtárgy tulajdonjogának fennállásához és az értékesítéséhez tartoznak, a zálogtárgyra vonatkozó közterhek pedig ebbe a kategóriába sorolhatók. Tehát a privilegizált zálogjogosulti követelés kielégítése előtt nemcsak a zálogtárgy fizikai állagmegóvásával, őrzésével kapcsolatos költségeket lehet a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárral szemben elszámolni, a zálogtárgyhoz szorosan kapcsolódó közterhek is a külön kezelendő, privilegizált kielégítést lehetővé tevő vagyontömegből fizetendők ki.

Kluwer International
Nemzetközi jogi e-könyvek

 

Egy kattintásra Öntől!

 

Mennyi időn belül kifogásolható a felszámoló cselekménye?

A Csődtörvény 51. § (1) bekezdése szerint: „A felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül a sérelmet szenvedett fél, valamint a hitelezői választmány, a hitelezői képviselő a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhet. […]”.

A korábbi bírósági gyakorlat és a jogirodalom is egységesen olyannak tekintette a fenti 8 napos határidőt, amelynek elmulasztása esetén a kifogást előterjesztő fél igazolási kérelemmel kimenthette a mulasztását. A későbbi joggyakorlat azonban olyan anyagi jogi határidőnek tekintette az említett 8 napot, amelynek elmulasztása nem okozott ugyan jogvesztést, a kimentés feltételei azonban az elévülés szabályainak alkalmazásával, az igazolási kérelem szabályaihoz képest szigorúbban kerültek megítélésre.

A 2/2015. számú PJE határozat szerint a felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása elleni kifogás előterjesztésére megengedett 8 napos határidő elmulasztása igazolási kérelemmel kimenthető és a kifogás nem tekinthető elkésettnek, ha a beadványt legkésőbb a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adják.

A jogegységi határozat jelentősége abban áll, hogy a kifogás előterjesztésére jogosult számára nem vész el a kifogás előterjesztésére nyitva álló határidő, amennyiben a kifogásolandó felszámolói cselekményről (tevékenységről vagy mulasztásról) csak 8 napon túl szerez tudomást. A mulasztás igazolására (igazolási kérelem előterjesztésére) nyitva álló határidő 15 nap, amely onnantól számítandó, amikor a mulasztás a fél tudomására jut vagy az akadály megszűnik. A mulasztástól számított 3 hónap eltelte után azonban már nem lehet igazolási kérelmet előterjeszteni. A mulasztás igazolásáról a bíróság határoz; a bíróságnak méltányosan kell elbírálnia azt a kérdést, hogy az igazolási kérelem előfeltételei fennállnak-e.

A jogegységi határozat a felszámolási eljárás gyorsaságával szembeni követelménnyel, ennek érdekében a Csődtörvényben szereplő számos, eljárási jellegű határidővel indokolja a döntést.

A fenti álláspont értelemszerűen irányadó a csődeljárásban is azzal, hogy a vagyonfelügyelő kifogásolt tevékenysége vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül lehet kifogással élni.

A jogegységi határozatok a Kúria honlapján megtalálhatók:

http://www.lb.hu/hu/joghat/12015-szamu-pje-hatarozat

http://www.lb.hu/hu/joghat/22015-szamu-pje-hatarozat

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.