Folytatódik a jegybanki gazdaságélénkítés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétezermilliárd forintos hitelkerettel folytatódik a növekedési hitelprogram – jelentette be Matolcsy György jegybankelnök.


A Magyar Nemzeti Bank első embere elmondta: a monetáris tanács értékelte a 2013. június eleje és augusztus vége között működő program tapasztalatait, amelyet  valamennyi kritérium szerint nagyon sikeresnek ítélt, ezért döntött a folytatásról.

A programban 2014. december 31-ig, döntően változatlan feltételekkel 2000 milliárd forintos hitelkeret áll rendelkezésre az első szakaszban jóváhagyott 750 milliárd forinton felül. A keret nem léphető túl.

A program második szakasza október 1-jétől 500 milliárd forinttal nyílik meg. A jegybank továbbra is nulla százalékon nyújtja a forrást a bankoknak, amelyek maximum 2,5 százalékot számolhatnak fel az ügyfeleknek. A futamidő továbbra is 10 év, s változatlanul három pillér működik – ismertette Matolcsy György.

(Forrás: MTI)

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.