GKI: gyorsít a gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint gyorsul a magyar gazdasági növekedés az EU-támogatások hatására, a választásokkal és a munkaerőhiánnyal összefüggő gyors bérkiáramlás által gerjesztett fogyasztásnövekedés következtében.


A gazdaságkutató MTI-hez eljuttatott közleményében a 2016. évi 2,2 százalék után 2017-ben és 2018-ban egyaránt 3,8 százalék gazdasági növekedést jelez, és rámutat arra, hogy ez lényegesen meghaladja az EU átlagát, de a régióban az egyik legalacsonyabb, és ebben 2018-ban sem várható érdemi változás.

A fogyasztás bővülésére vonatkozó prognózisát a GKI 2017-re és 2018-ra is 0,5 százalékponttal, 4 százalékra, illetve 3,5 százalékra emelte, ami az import korábban gondoltnál is gyorsabb bővülését okozza.
 
Az infláció a vártnak megfelelően gyorsul, de így sem éri el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) célsávját, az államháztartás hiánya nő, s bár mindkettő elfogadható, de az EU-n belül a magasak közé tartozik – írja prognózisában a zrt.

Az államadósság csökkenése a vártnál jelentősebb lehet, miközben csökken a külkereskedelem és a folyó fizetési mérleg többlete, a gazdaság finanszírozási képessége az EU-transzferek hatására továbbra is nagyon kedvező.

Javuló, de gyenge Magyarország hitelkockázati besorolása – mutat rá a GKI, hozzátéve ugyanakkor, hogy egyre több nemzetközi intézmény hívja fel a magyar kormány figyelmét arra, hogy a mostani, viszonylag jó években kellene megalapozni a tartósan fenntartható növekedést.

A gazdaságkutató szerint ennek nem látszanak a jelei, sőt folyamatos a lehetőségek pazarló kezelése, a jövő felélése.

 

Előrejelzésük szerint az idén a reálkeresetek 10 százalékot meghaladó növekedését elsősorban az erőltetett minimálbér- és bérminimum-emelés, a költségvetési szektorban dolgozók választás előtti fizetésemelése, valamint a munkaerőhiány okozza.

A háztartások végső fogyasztásának 4 százalékos bővülése csak kissé lesz magasabb a 2016. évi 3,8 százaléknál, jövőre a reálkeresetek 4 százalékkal bővülnek, és ha a bérmegállapodásban szereplőnél nagyobb lenne a minimálbér-emelés, az növelné a fogyasztást is – mutat rá a GKI Gazdaságkutató.

A beruházási ráta 2017-ben 22 százalékra, 2018-ban 23 százalék emelkedik, de ez is elmarad a visegrádi országokétól a zrt. szerint.

A foglalkoztattak száma 2017-ben 1,8 százalékkal, 2018-ban 1,5 százalék körüli mértékben emelkedik, a munkaerőhiány erőteljes, a munkanélküliségi ráta 2017-ben várhatóan 4 százalékot alig meghaladó mértékűre csökken, s 2018-ban is hasonló lesz az előrejelzés alapján.

Az államháztartási deficit 2017-ben már hatodik éve lesz 3 százalék alatt, az államadósság pedig csökkenő pályán, és az a tendencia várhatóan 2018-ban is folytatódik.

A GKI Gazdaságkutató szerint a GDP-arányos külső finanszírozási képesség a 2016. évi 6,2 százalékról 2017-18-ban a GDP 5,7 százalékára csökken, ezen belül a külkereskedelmi aktívum mérséklődik, az EU-támogatások viszont újra növekednek.

Az infláció lassan, de gyorsul, 2017-ben 2,4 százalék, 2018-ban 3 százalék körüli áremelkedés várható, ami az EU-ban a magasak közé tartozik.

A kutatóintézet előrejelzése alapján az Magyar Nemzeti Bank 2018 végéig várhatóan nem változtat a 0,9 százalékos alapkamaton, azonban a nem konvencionális eszközök alkalmazása folytatódik. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemeléseinek folytatódása először ezeknél az eszközöknél fog szigorítást kiváltani. A forint trendszerű gyengülése idén megállt, 2017-2018-ban 309-310 forintos euró várható – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.